_Kell-e kontroll?

Hát persze, hogy kell! Nyilvánvaló és a napnál is világosabb.


Sajátos elégtétel számomra, aki 1998-2007 között a csepregi önkormányzat Jogi és Ügyrendi Bizottságát vezettem, hogy mindezt most már Háromi Jenő ex-PM is belátta.

Pedig a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság hatáskörének a jogi- és ügyrendi feladattal való bővítését, az addigi bizottságom felszámolását (magyarul a jogi kontroll megszüntetését) éppen ő kezdeményezte 2007 februárjában, a vagyonnyilatkozatokkal való érdemi ellenőrzésem és a főállású PM-ségnek a vállalkozásával való összeférhetetlenségének megállapítása miatti - jogtalan - felháborodásában.

Akkor nem kellett kontroll, most már kell! Akkor is kellett volna, meg most is elkelne...

Azért szép, ha valaki belátja a tévedését.

Tovább »

_Megosztó személyiség

Megosztás vagy alkotás címen adott közre a helyi Promenád újság novemberi számában Sárváry Zoltán párhuzamos interjút az új és az ex PM-el. Ennek egyik kérdése azt firtatja, hogy nem talál-e engemet a kérdezett megosztónak.


Szerintem minden önálló véleménnyel rendelkező ember szükségszerűen megosztó, hiszen van aki egyetért egy-egy kérdésben a véleményével, van aki meg nem ért egyet. Aki nem megosztó, az egy birka - már elnézést. mert ugye ott szól a kolomp és csak bégetni kell.

Sőt, a cím azt sugallja, hogy az eltérő vélemény, a vitatkozó hozzáállás egyenesen az alkotás gátja. Pedig nem az! Az eltérő nézetek ütköztetése segíti  a legjobb variációk megtalálását, az alkotás eredményének minél szebbé, jobbá tételét, simábbá csiszolását.

Az új PM kitérő jellegű, mindenkivel konszenzusra törekvő választ adott, miszerint attól, hogy engem felkért egy tanácsadó testület létrehozására, még bárki mástól jövő tanácsokat is éppolyan szívesen és örömmel fogad. Másrészt a döntések meghozatalának felelősségét semmilyen tanácsadók sem veszik le a választott hetek válláról.

A volt PM is "méltó" önmagához: a személlyel nem értek egyet - mondja. Ezt egyrészt tudjuk, hisz én voltam az előző ciklusban a legmarkánsabb ellenzéke. Másrészt viszont a város előtt álló problémák megoldásában én még ővele is hajlandó vagyok együtt dolgozni. Van, amikor az ember megválogathatja, kivel áll szóba. Van viszont, amikor félre kell tenni kicsinyes szempontokat. Csepreg gondjait meg kell oldani s ebben mindenki vegyen részt a tőle elvárható legpozitívabb módon.

Tovább »

_Változás, vagy helybenjárás?

Az új összetételű önkormányzat hat hete indult, egy ünnepélyes alakuló- és egy normál ülésen van túl. Lassan múlt időben beszélhetünk a kezdő lépések megtételéről.


Marad-e minden a régiben, vagy ez most csak látszat? A mélyben elkezdődik valami, ami most a felszínen még nem látható? Vagy csak annyi történt, hogy néhány személyi változáson túl, úgy megy minden tovább, ahogyan eddig?

Elméletileg erre nekem érdemi rálátásom lenne, de nincs. Ugyan a város új PM-e felkért tanácsadónak, de azóta érdemben nem beszéltünk. Én persze már másnap jelentkeztem, hogy készen állok, kérem a munkát, de egyelőre csak azt a választ kaptam, hogy majd szól, ha érdemben szükség lesz rám. Ez még nem történt meg, várok.

Ami tehát eddig történt, ahhoz "semmi közöm". Ha jó, nem az én érdemem, ha problémás, nem az én saram.

Változtatás, vagy helybenjárás? Én az előbbi híve vagyok. Nem lehetünk elégedettek a meglévő helyzettel, ebből ki kell(ene) mozdulni. Ehhez lenne néhány "sine qua non" feltétel. Nem látom, hogy ezek közül bármi is a megvalósulás felé tartana. Anélkül pedig semmi esélyünk, hogy akár minimális elmozdulást megvalósítsunk MS és HJ egyaránt helybenjárás típusú ciklusai után. 

 

Tovább »

_Bizottságok, nyilvánosság

Tegnap ígértem, hogy tartalmilag is elemzem a szerdai döntéseket. Ezek közül ma két dolgot veszek górcső alá: a bizottságokat és a helyi nyilvánosság kérdését.


A PM az előző ciklusban működött három bizottság változatlan továbbműködtetését javasolta. Most ezt hadd ne részletezzem, miért nem jó! Meglepő dolog történt azonban, a testületen nem tudta keresztül vinni javaslatát és egy még annál is rosszabb döntés született. Humánpolitikai Bizottság néven az eddigi dagályos neveken felsorolva: kulturális, oktatási, ifjúsági, sport, egészségügyi, családügyi és szociális témákat átfogó szuperbizottság alakult. Elnöke: KA, tagjai pedig RI és VK képviselő urak (két kültagot majd a következő ülésen választanak).

Így kialakult a tagok asszimetrikus leterheltsége. Hogy egzaktul jelezzem: KA és VK 125 %, HJ és RI 75 %, ZE 50 %... Mindez persze az ostoba demagógia jegyében, hogy kevesebb bizottság, kevesebb költség. Persze ugyanennyi pénzből, nyugodtan lehetne a munka racionális felosztásával - ami minden hatékonyság alapja volna - akár 5 bizottság is.

Sajnos a szintén előző ciklusból átvett modell is fennmaradni látszik, miszerint a pénzügyi bizottság (új nevén: VPB) afféle kis testületként működik s a komolyabb tényleges döntések is valószínűleg ugyanúgy ott lesznek meghozva. No, ez elég aggasztó szerintem!

A kultúra, ifjúság, sport pedig amolyan megtűrt dologként a döntően szociális segélyekkel, egyéni kérelmekkel foglalkozó "humánpolitikai" bizottság felelőssége alá kerül.

A nyilvánosság terén két dolog látszik: nem lesz TV-közvetítés és az "internetes demokrácia" terén sem várható áttörés. Bár itt azért várjuk meg a gyakorlati megvalósulást! A két bizottság elnökének (KA és VK) kötelessége lesz bizonyos formák között benyújtott kérdésekre, javaslatokra reagálni. Hogy a PM, APM és a többi három képviselő miért marad ki ebből, kevésbé érthető. A város honlapján lévő - regisztrációhoz kötött - holt dolgok (Fórum, Vendégkönyv) fennmaradnak, az élő fórum (VitaLap) viszont törlésre kerül. Nem igen akaródzik vállalni a nyilvánosságot...

Pedig ki lehetne érdemben is használni az internet adta lehetőségeket! Az új testület eddigi működése iskolás módon értékelve: 2-es.

Tovább »

_Első munkaülés

Tegnap megtartotta első rendes ülését az új képviselő-testület. Már többször hangsúlyoztam, fontos előrejelzéseket remélhetünk a kezdő lépésekből. Ennyi persze túl kevés komoly ítéletalkotáshoz, de legalább a folyamatok iránya felsejlik belőle.


Nem volt és láthatóan nem is lesz TV-közvetítés. Ez már az asztalok átrendezéséből is következik. Öt asztal tömören össze lett ugyanis tolva. Hárman az asztalfőn (jegyző, PM, APM). Az EU zászlaja, nem tudom hova tűnt a háttérből? Az ablak felől négy képviselő, VK, RI, HJ, KA sorrendben, a folyosó felől pedig: aljegyző, pénzügyes, jegyzőkönyvvezető és képviselő (ZE) hölgyek. A képviselők közül fél hatig, a szünetig nem érkezett meg RI (HJ jelezte, hogy késni fog). A szünet után viszont én jöttem el.

Három képviselő előtt laptop is volt (TCs, VK és KA). Jó benyomást tett a fegyelmezett tanácskozási stílus, a parlamentáris formákat betartották, ami dícséretes.

Az elején megválasztották a Városfejlesztési és Pénzügyi Bizottság két kültagját. Ők esküt is tettek. Az egyik személy eléggé meglepőnek tűnik, nehéz értékelni, hogy ez most sikernek vagy megalkuvásnak tekinthető-e az új PM részéről? Mindenesetre a város legnagyobb adófizető cégeinek tulajdonosáról van szó, aki mindenképpen fajsúlyos személyiség. Kérdés, hogy a jelenlegi PM-re szavazók éppen az ő érdemi beleszólására gondoltak-e, amikor Király Árpádra voksoltak. Nos, én például nem igazán. 

Azonban ne a kákán a csomót keresse senki, meg kell előlegezni a bizalmat, hátha tényleg előbbre mozdítja a város ügyét is, saját cégeihez hasonlóan eredményeket tud majd felmutatni (nevet nem akarok írni, mert egyrészt nem vagyunk beszélőviszonyban, másrészt meg egyszer már meg is fenyegetett az illető - noha teszek rá...engem senki sem tudott eddig hatásosan fenyegetni, hiába rendelkezik anyagi és/vagy fizikális erőfölénnyel). 

Mindenesetre egyet leszögezhetünk, mindenki dolgozzon Csepregért, ahogyan tud. Úgy látszik Király PM úr képes még a lehető legellentétesebb törekvésekkel rendelkező személyeket is  csatasorba állítani, ha a város remélt fellendüléséről van szó.

Háromi Jenő ex-PM pedig egyenesen a nyomdokaimba lépett! Interpellációt nyújtott be két témában. Egyrészt jogosan kifogásolta, hogy nem koszorúzott az új PM október 6-án. Erre tényleg nincs mentség, elnézést kell miatta kérni. Másrészt azt firtatta, milyen alapon ajánlott egy képviselők közül szóba került APM-jelöltnek főállású pozíciót s ehhez képest TCs miért csak társadalmi megbízatású? Ez utóbbi kérdés viszont indokolatlan szerintem, mi lett volna ha...végül nem történt semmi.

Ehhez képest kiderült, hogy Háromi május végéig marad a Vasivíz Zrt. felügyelőbizottságában, utána pedig Vlasich Krisztián VPB bizottsági elnök fogja váltani. Szóba került, hogy esetleg bizottsági elnökségben is "rotáció" lenne. A PM az ünnepélyes alakuló ülésen megalakított Városfejlesztési és Pénzügyi Bizottság mellett két továbbira tett javaslatot: 

Kulturális, Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság (2+1 fő), valamint Egészségügyi, Családügyi és Szociális Bizottság (3+2 fő). Erről parttalan vita látszott kialakulni, melyet aztán zárt ülésre halasztottak, mondván hogy személyeket is érint. Ez valahol törvénytelen persze, de hát a törvényt lehet kreatívan is értelmezni, mint azt hazánkban gyakran láttuk s manapság meg pláne hétköznapi gyakorlat. Az eredmény majd utóbb kiderül...

Kiírták a Művelődési-Sportház és Könyvtár igazgatói álláshelyére a pályázatot. Erről is volt egy kisebb vita. A VPB javaslata két nyelvvizsgát (angol, német) írt volna elő feltételként. Kovács András képviselő úr módosító indítványt tett, hogy ez ne feltétel legyen, csak előny. Végül ezt szavazták meg.

Így is hosszúra nyúlt a tudósítás, a honlappal kapcsolatban nem tudom mit döntöttek, majd kiderül. Ami a legfontosabb,  a végére hagytam: november 5-én aláírásra került a Fő-tér beruházás szerződése. Ehhez is kapcsolódó információ: az év végén lejáró hitel visszafizetését sikeresen átütemezték. Ergo, a város alapvető finanszírozása biztosított. 

Tovább »

_Első ülés előtt

Ma délután tartja a városháza tanácskozó termében első rendes ülését az önkormányzat képviselő-testülete. A meghívó a város weboldalán olvasható. A helyi TV nem közvetíti, állítólag az új összetételű testület tagjainak többsége nem tart rá igényt.


Azért, aki érdeklődik a város ügyei iránt, valamilyen formában csak-csak tájékoztatva lesz. Ebben segíthet a honlap megújításával kapcsolatos, ma megismerhető elképzelés (ha van ilyen).

Magam nem akartam intimpistáskodni - aki ismer, tudja, nem természetem. Ebből fakadóan semmilyen információm sincs a bárki számára nyilvános meghívón kívül. Ahogy hallom, lesz olyasmi is, amit a meghívóban nem tüntettek fel. Nem is egészen értem, miért? Majd meglátjuk.

Folyamatosság vagy valami új kezdődik? Az előjelek inkább az előbbit sejtetik, de meglepetések azért előfordulhatnak. Mindenesetre az első alkalom sok mindent el fog dönteni. Amit az elején nem sikerül megfogni, az végképp esélytelenné válik. Ha jó a kezdet, abból viszont erőt lehet meríteni az előttünk álló nem kis feladatok megoldásához. Akárhogyan is, Csepreg jövője folytatódik, a részletek jelentős mértékben a választott képviselőkön múlnak. Viszont, mint tudjuk, a labdarúgó mérkőzésen sem csak a pályán lévők vannak, ott a közönség, annak játszanak... Kíváncsian várom a mérkőzés kezdetét!

Tovább »

_Kezdődik a munka!

A város honlapján megjelent az új képviselő-testület 10-én (szerdán) tartandó első rendes ülésének meghívója. Én magam is ebből szereztem tudomást a tervezett napirendekről.


Talán a legpikánsabb a Vasivíz Zrt. felügyelőbizottsági tagságával kapcsolatos döntés lesz. Eddig a volt PM töltötte be a komoly pénzzel is járó tisztséget, most biztosan változás lesz, különben nem tárgyalnák.

Úgyszintén téma lesz a bizottsági struktúra, melyet az ünnepélyes alakuló ülésen - négy hete - mellőztek. Illetve bocsánat, az eddig Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottságot azért átnevezték Városfejlesztési és Pénzügyi Bizottságra. Kíváncsian várom, milyen feladatmegosztást, hány bizottságot tartanak majd célravezetőnek?

Úgyszintén napirenden szerepel a város honlapjának kérdése. Valóban nem ártana ezt sem komolyan átgondolni. A polgárok számára egyrészt a közvetlen tájékozódás lehetőségét adja meg, másrészt egyfajta agóra is, ahol bárki elmondhatja a véleményét. Például miért is ne lehetne az amúgy bárki számára nyilvános dokumentumokat, a képviselő-testületi ülés anyagait és az elkészült jegyzőkönyveket is kirakni a világhálóra?

Úgyszintén kíváncsian várom, vajon visszaáll-e az ülések televíziós közvetítése?

Tovább »

_Újrakezdés vagy folytatás?

A helyi Promenád újságban és a mai Vas Népében is megjelent egy-egy polgármesteri nyilatkozat. Igazából nem sok mindent tudunk meg belőlük, csak az együttműködés szándékának deklarálását mindenkivel, aki csak hajlandó rá. Ez pozitívum.


Úgy tűnik, nagyon óvatosan teszi meg az első lépéseket Király Árpád, Csepreg harmadik legújabb kori PM-e. Lehet, hogy igaza van. Az óvatosabb lépés kevesebb kockázattal jár. Persze veszélyei is vannak, ha az óvatosság nagyobb a szükségesnél.

Azzal mindenki messzemenően egyetért, hogy szükséges új munkahelyteremtő vállalkozások Csepregre vonzása. Az utak, járdák rendbetételére ütemterv készül. Helyes. A Fő-tér rekonstrukciót meg kell valósítani, az már visszafordíthatatlan. Hacsak nem akarunk lemondani a már ráköltött tízmilliókról és a már elnyert több mint 400 milliós vissza nem térítendő segítségről. Nem akarunk.

Jó lenne, ha minden törekvés és minden személy egy irányba húzna. Jó lenne? Lehetséges? Szerintem nem, de azért törekedni lehet rá.

Megtudjuk, hogy a város csődközeli helyzetben van. Ez persze csak úgy és akkor igaz, ha...

PM úr megtisztelt azzal, hogy elsőként velem, mint a kampány során mindvégig következetes támogatójával beszélt a lehetséges jövőről. Én a változást, annak is a bátrabb verzióját ajánlottam neki. Ez persze nemcsak szándék kérdése, hanem ennek meg kell teremteni először a személyi, másodszor pedig a tárgyi feltételeit. Szerdáig kiderül, mi lesz majd a hangsúlyosabb a jövőt illetően.

A változás vagy a változatlanság?

 

Tovább »

_Elkezdődött

Háromi Jenő korábbi PM tegnapi távozását követően ma megkezdi érdemi munkáját a város új polgármestere, Király Árpád. Nem kis feladat áll előtte, előttünk. El kell kezdeni a város dolgainak rendbe tételét.


Természetesen mellette állok, ahogy eddig, úgy ezután is. A sikerért közösen fogunk dolgozni. A bukott PM némely hívei, akik esetleg azt hiszik, hogy a pár szavazatos különbség miatti jelenlegi - lehet, hogy csak átmeneti - "képviselőtlenségem" bármiben is akadályoz, tévednek. Egy összefogás kezdeményezője és részese vagyok, amelyik megnyerte a választást. Engem - ahogy eddig, úgy ezután is - nem a címek, tiszteletdíjak, hasonlók érdekelnek.

A feladat érdekel, amelyik előttünk áll. A város új és jobb korszakának kell lerakni most az alapjait. Ebből a szempontból az első heteknek alapvető jelentőségük van. Természetesen a tapasztalatom, amit 12 éves eddigi képviselőség után megvan, Király PM úr rendelkezésére áll. Remélem, sőt bizonyos vagyok benne, hogy mások is felajánlják neki a munkájukat a nagy a közös cél, egy jobb, normálisabb és életképes Csepreg érdekében.

Keskeny pallón kell átmenni. Nem egyszerű a helyzet, de meg fogjuk oldani. 

Tovább »

_Rólam

2006. szeptember 11-én kezdtem blogot írni. Csepregen élek, ahol részt veszek a helyi közéletben. Amúgy pedig várkutató és történelmi-földrajzi érdeklődésű ember vagyok. Szenvedélyem a könyvek, térképek gyűjtése. Emellett szeretek sportolni, természetet járni. Cégem fő profilja a régészettel és a települések rendezési terveivel kapcsolatos szakmai-tervezési tanácsadás. Honlapom: www.atreus.atw.hu

_Archívum

_Blogroll

_Kedvenc szerzők

_Blogom címkéi



http://rss.djnaploja.blogter.hu/