_Csepreg 2012. évi költségvetése

Tegnap megtartotta februári rendes ülését Csepreg önkormányzata. Egyhangúan, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadták el a város idei költségvetését. Ez 800 Millió Ft felhasználását jelenti, lényegében a megszokott szerkezetben.


A legnagyobb munkáltató is - sajnos még mindig - az önkormányzat, 130 embernek ad megélhetést. Az előző évekhez képest nincsen  tehát lényegi elmozdulás sem pozitív, sem negatív irányba. Törvényváltozások miatt az idén 10 Millióval kevesebb személyi jövedelemadóból befolyó pénz marad helyben. Viszont a gépjárműadó bevétele szerény mértékben növekedik, 25 Millió Ft-ot tesz majd ki (ennek egy része nyújt fedezetet a helyi utak karbantartására, felújítására).

Egy jó hírem van, bár nem igazán nagyságrendi megtakarítás. Az önkormányzat a szolgáltató kérésére emelt volna a szemétszállítás díján, de ezt egy törvényi korlátozás miatt vissza kellett vonni. Így marad a tavalyi ár.

A város nincsen súlyosan eladósodva s a csőd sem fenyegeti. A megszokott langyos mederben elketyeg valahogy. Az idén sem fognak látványosan enyhülni a megszokott gondjaink - hogy finoman fogalmazzak.

Érdemi változáshoz új zenészek kellenének...

Tovább »

_Csepreg pénzügyei

Senki sem számítson mélyreható gazdasági elemzésre az alábbiakban. Mindössze apróságokról és gesztusokról lesz szó a tegnapi önkormányzati ülés kapcsán.


Megvolt ugyanis a 2012-es év első rendes képviselő-testületi ülése. Én magam csak az első 3 óráját hallgattam végig, de a 16 órakor kezdődő ülés még 22.30-kor is tartott. Ezt onnan tudom, mert egy korábbi képviselőtársammal beszélgettünk  a közeli pincehelyiségben s hazaindulva még láttuk a fényt a tanácskozóterem ablakában.

A város 2012-es költségvetése érthetően nehéz ügy. Persze jobb munkaszervezéssel ez sem venne igénybe ilyen abnormálisan hosszú plenáris ülést, hisz minden az előkészítésen múlik, a részletek mérlegelésének ott volna a helye.

Fontos változás, hogy január 1-től a helyi tűzoltóság önkormányzativá vált. A 2013-tól elindítani tervezett járások kapcsán folynak az előkészítő megbeszélések. Ígéret szerint maradni fognak a helyben eddig működő szolgáltatások (okmányiroda, építésügy, gyámhivatal stb.) a leendő kőszegi járási kormányablak fiókjaiként (Csepreg önkormányzata is kéri, hogy járásszékhely lehessen. Ismerve a realitásokat, ennek sajnos 0 % az esélye, de azért egy papíron elfér a jelenleg elérhetetlent kérő határozat is). Hogy miért nem lett volna normálisabb a járásokat az eddig bejáratódott kistérségek bázisán megszervezni, csak a fidesznyikek tudják megmondani...

A képviselő-testület gesztus értékű támogatásáról biztosította a civil szervezeteket, amelyek az idén pályázati úton 1,4 M Ft támogatásra aspirálhatnak. A CsSE létesítményének felújítása, fejlesztése is egyhangú támogatást kapott. Ez persze egyelőre csak virtuális, ám nélkülözhetetlen segítség egy vitán felül szükséges beruházás előkészítéséhez. Mások persze mondhatják, hogy még mennyi más fontos dolog volna. Viszont azt is be kell látni, hogy arra kell elindulni, amerre ösvény vezet...

Hogy az ülés távollétemben zajló részében mire jutottak, még nem tudom. Feltételezhető azonban, hogy meghozták a szükséges döntéseket annak érdekében, hogy alapjáraton elketyegjen a település az idén is.

Ahhoz, hogy több történjen, egy más összetételű és mentalitású városvezetésre lenne szükség. Hogy lesz-e valaha is ilyen, arra legközelebb csak várhatóan 2014 őszén kaphatunk választ!

 

  

Tovább »

_Szent Miklós

Ma van a nevezetes Mikulás, azaz Szent Miklós mirai püspök napja. Csepreg jelenlegi egyetlen plébániatemplomának ünnepe. Ez alkalomból, este hatkor a fúvószenekar (www.fuvoszene.hu) is közreműködik majd a misén.


Csak az érdekesség kedvéért - a teljesség igény nélkül - felsorolok néhány Szent Miklós templomot:

 

Abrudbánya, Altorja, Babócsa, Bakabánya, Belényesszentmiklós, Bodrogolaszi, Bozzai, Dubica, Gyöngyössolymos, Kelemér, Liptószentmiklós, Nagyszombat, Nick, Segesvár, Szigetszentmiklós, Torda, Tornyiszentmiklós, Úrhida, Zágráb, Znióváralja, Zsarnóca... 

Tovább »

_Városháza

Tegnap ülést tartott a csepregi önkormányzat képviselő-testülete. Ez alkalomból megtekintettem a felújított csepregi Polgármesteri Hivatalt is.


Utóbbit javaslom minden érdeklő helyi polgárnak is, bár a kép sajnos vegyes. Szép és igényes majdnem minden. A problémát az érintetlenül hagyott, közel 35 éves régi ablakok jelentik. Ha már annyira szépen kicseréltek rengeteg burkolatot, padlót, beltéri ajtót, szanitert, ezeket már nem szabadott volna beavatkozás (professzionális javítás vagy csere) nélkül hagyni.

A második emeleten egy hatalmas "bálterem" keletkezett, mert az épület teljes hosszát egyetlen helyiséggé nyitották össze. Mellette teakonyha, akadálymentesített és normál mellékhelyiségek is létesültek s mindez lifttel is megközelíthető (egyelőre csak elméletileg, mert ki van írva, hogy a liftet használni tilos). Ergo, akár még bált is lehet benne rendezni...

A tanácskozás azonban most még nem ebben a jelenleg üres teremben folyt, hanem a földszinten, egy kisebb tárgyalóban. Két képviselő (KA, VK) igazoltan hiányzott, így öten szavaztak. Az "együttműködés"-re jellemző volt, hogy a technikai szavazások (napirend elfogadása, polgármesteri beszámoló tudomásul vétele) egy részében is ketten tartózkodtak (HJ, RI).

Utóbbi képviselő úr kezdeményezte, hogy ezentúl ne 16, hanem  18 órakor kezdődjenek az ülések. Ez viszont csak az "ellenzék" (HJ, RI) két igen szavazatát kapta, a többiek hárman tartózkodtak, így marad a 16 óra.

(Ami lényegesnek tűnik, a város bizonyos feltételekkel várhatóan megkapja az MFB-től a szükséges 69 M Ft mértékű hitelt.)

Tovább »

_Csepregi Boldogasszony

Mint az talán köztudott, első királyunk 1038. augusztus 15-én, éppen Nagyboldogasszony napján hunyt el. Így ki másnak ajánlotta volna fel Magyarországot, mint Máriának, akiből így Patrona Hungariae, hazánk védelmezője lett.


Az általa 1009-ben alapított győri egyházmegyének, melyhez Csepreg is 1002 éve tartozik, szintén Boldogasszony a védőszentje, a székesegyház titulusa.

A Csepreg határában kb. 1861-ig létezett középkori templomnak (1864-ben csak idézőjelben említik) is Boldogasszony volt a patrocíniuma. Mára ezt a Jankovich Gyula gróf által, az ősei sírját is tartalmazó, lebontott régi templom helyén 1869-ben építtetett neogótikus kápolna örökölte.

A középkori Boldogaszony templomnak a felsővárosi Szent Miklós templommal azonos plébániai jogai voltak. Ez volt az eredetileg Sárnak nevezett Alsóváros plébániája. A másik középkori templom, a Szent Katalin eredetileg egy ispotály kápolnája lehetett.

Szerencsénkre az épületet 1856-ban Hartmann Etelka, az akkori patikus leánya megörökítette:

Tovább »

_Csepreg anno

Tegnap rendkívüli "felfedezésben" volt részem. Ugyan eddig is ismertem Csepreg és a környező települések 1880-ban készült katonai térképét, de...


Olyan kiváló minőségben és nagy felbontásban, ahogy az a neten megtalálható, még nem láttam:

http://de.wikipedia.org/wiki/Datei:Aufnahmeblatt_5057-2_Lutzmannsburg,_Zagersdorf,_B%C3%BCk.jpg

Kellemes böngészést kívánok!

Tovább »

_Csepregi Fő-tér

Ma kissé sűrű napom van, most jutott csak eszembe, hogy ma még nem is írtam bejegyzést...


Majd holnap pótolom!

Tovább »

_Csepreg ügyei

Tegnap megvolt az idei első félév utolsó rendes önkormányzati ülése. Ismét jelen volt a helyi TV - bár ahogyan hallom, megint nem össztestületi döntés következtében.


Az ülés elején személy szerint engem, mint az ülések egyetlen állandó civil résztvevőjét, köszöntött a PM. Megköszönte a Fő-tér megújítása kapcsán tett javaslataimat, segítségemet.

Interpellációra adott válasz is volt, melyet az azt megfogalmazó képviselő el is fogadott! A városi honlapon megjelenő dolgokról volt szó. Ki és hogyan kontrollálja a megjelenő anyagokat? Természetesen, jó csepregi szokás szerint nem a logika és az egyszerű, világos szabályozás felé megy a gondolkodás. Mert ugye utóbbi szerint a minimális szűrés (mégse legyenek kiskorúakat megrontó, vagy népirtásra buzdító tartalmak) a webmester dolga, a többinél meg elegendő lenne precízen feltüntetni, hogy kitől származik és kinek az álláspontját tükrözi...

Volt még rendőrségi beszámoló, ahol többen elmondták, hogy sajnálatosnak tartják az elmúlt félévben megszaporodott bírságolásokat. Mert ugye a szabályokat be kell tartani, de azért mégsem kellene ilyen gyakran élni a törvény szigorával. Talán okosabban kellett volna eljárni a rendőrség munkájának megítélést illetően? Mint tudjuk persze, a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve... Ahogy elnéztem az őrsparancsnok úr mimikáját, tegnap sem sikerült javítani a nexust.

Jó hír ezzel kapcsolatban, hogy megvan az Egészségházzal szemközti parkoló terve. Úgyhogy a Fő-tér felújításhoz kapcsolódva elhelyezik majd azokat a szükséges táblákat, amelyek ugyan eddig nem voltak, de mégis ott parkoltak, ahol ténylegesen lehetett s ami eddig "megtévesztő módon parkolónak nézett ki", az formálisan is az lesz.

Bizarr dolog, hogy a benzinkúttal szembeni bolthoz a jelenlegi táblák szerint semelyik irányból sem lehet szabályosan lekanyarodni. E gond megoldására azonban jelenleg nincsen pénz. A gyakorlatban persze a probléma nem is létezik, mert ténylegesen és szabálytalanul megközelíthető az üzlet.

Meghallgatta és elfogadta a testület a kistérségi munkaszervezet beszámolóját. Tárgyaltak még az SzMSz módosításáról és egyéb témákról is.

Tovább »

_Testületi ülés

Tegnap megtartotta rendes márciusi ülését Csepreg önkormányzata. Ahogy újabban megszokott, a "nyilvánosságot" ketten képviseltük egy korábbi képviselőtársammal.


A helyi televízióban félórás önkormányzati témájú stúdióbeszélgetésekkel óhajtják biztosítani a nagyérdemű közönség informálását. Állítólag - majd egyszer - a város honlapján is el lehet érni az illetékeseket. Jelenleg azonban még a helyi rendeletek sem olvashatók.

Jellemző, hogy a Pajtás-kert értékesítéséről szóló felhívás még most is fenn van, noha ott az eladás már megtörtént s a vevő ki is fizette a vételárat (tegnap hallottam az ülés elején).

Pozitívumként értékelhető, hogy az ülésterem falán újból megjelent az EU zászlaja (elvégre komoly vissza nem térítendő támogatást kapunk a Fő-térhez).

Azt kell mondjam, az ülésen igazán említésre méltó dolog nem történt, kár is felsorolni a formálisan megtárgyalt témákat (a meghívón olvashatóak). Ami miatt sajnálhatjuk a korábban megszokott élő közvetítés hiányát, az csak egy apró epizód volt.

Az iskola munkájának értékelése kapcsán hozzászólt a volt PM. Kihangsúlyozta, hogy a 2008-as igazgatóváltás szerinte "indokolt volt". A korábbi iskolaigazgató, a mostani PM, erre úgy válaszolt, hogy az "nem okozott törést"...

Tovább »

_Csepreg Fő-tere

Tegnap délután rendkívüli ülést tartott a város képviselőtestülete, a Fő-tér revitalizációjával kapcsolatos döntések meghozatala céljából.


A demokratikus nyilvánosságot egyedül én képviseltem az ülésen. Egyhangú szavazással úgy döntöttek, hogy a munkaterület átadását március 16-ról átteszik április 18-ra.

Azt mindenki látja, hogy az eddig befektetett pénzt és munkát már eszetlenség lenne veszni hagyni. Viszont fennáll egyfajta kapanyél is elsülhet szemlélet, miszerint biztos, ami biztos, inkább óvatosan lépjünk a jégre.

A kivitelező 135 naptári nap alatt vállalta a munkát. Így is a szeptember közepére tervezett átadásig még marad 2 hét biztonsági tartalék, előre nem látott problémák felmerülése esetére. 

Azért egy kissé komótosan megy az egész dolog. Lehet, hogy Csepregen eleve nem is mehetne másképp? Ki is a felelős, illetve kit kell majd dícsérni, ha sikerül? Úgy általában mindenki? Vagy netán senki?

Más! Hová tűnt az ülésteremből az EU zászlaja? Senkinek sem tűnik föl, hogy hiányzik a helyéről s féloldalas a "dekoráció"? Persze, amióta nincs TV, ki látja?

Tovább »

_Nekrológ helyett

Tegnap temettük Csepregen, a város történelmi temetőjében Reichardt Györgyöt (1929-2011), Gyuri bácsit. 


Nem mindennapi volt a búcsúztatás. Plébános úron és a helytörténeti múzeum alapítóján, Wellner Lőrincen kívül, elbúcsúztatta őt a magyar veteránrepülősök szövetsége is, melynek egykori pilótaként tagja volt. 

A temetés perceiben egy három repülőből álló kötelék húzott el a temető fölött, majd a repülők egyesével is visszatértek tisztelegni az elhunyt emléke előtt. 

Gyuri bácsi sokoldalú, jó kedélyű ember volt. Több könyvet is írt. Egyik legfontosabb képes albuma Csepreg ezredfordulós körképe címen jelent meg 10 évvel ezelőtt. Ma már kordokumentum.

 http://bookline.hu/product/home!execute.action?id=2100167127&type=10&_v=Reichardt_Gyorgy_Csepreg_ezredfordulos_korkepe

Tovább »

_Nehéz a bizonyítványt magyarázni

Tegnap Csepreg képviselő-testülete 5 igen szavazattal, egy nem (ZE) és egy tartózkodás (HJ) mellett elfogadta  a 2011-es év költségvetését.


Főösszege 1.146 Millió Ft, ebből kőkemény 1,8 Millión volt némi drámai huzavona. Persze meg lehet fulladni 1 méterre is a parttól, ha éppen akkor fogy el az erő, de azért az mégis szokatlan.

Az összevont oktatási intézmény huszonegy-két munkatársával kellett szembenéznie volt kollégájuknak, a mostani PM-nek. Az egyik - családtagja révén érintett - képviselő még az éves, sőt a négyéves tiszteletdíját is felajánlotta volna a zeneiskolai részleg alapvető működési feltételeinek biztosításához. A jegyző meg is jegyezte, hogy hasonló problémák ezután is tucatszámra jelentkezni fognak, akkor mit tud majd felajánlani...

Aggodalommal várom, hogyan tudják majd kezelni a kétségtelenül drasztikus megszorítást? (Bár, ahogy az egyik tehetséges fideszes képviselő mondta, ez nem is "megszorítás"!)

Egyébként az egyik képviselő szóvá is tette, hogy visszautasít minden személyét érintő igaztalan, bántó kritikát. Ezen kissé elcsodálkoztam, mert még nem hallottam semmilyent. Másik képviselő is rendre utasította a közönséget, mondván, majd a négy év végén tessék értékelést megfogalmazni.

Visszás volt, hogy a PM mindössze kétszer 1,5 perc hozzászólási időt adott a megjelentek képviselőinek (hibásan hivatkozva az SzMSz-re!). Viszontválaszként pedig hosszas, (ki)oktató jellegű kiselőadásokat tartottak ő maga és az utána megszólaló képviselők is.

Az intézmény közalkalmazotti tanácsának elnöke (az egyik másfél perces felszólaló), a testületi ülések közvetítését is - teljesen jogosan - hiányolta. Senki, semmiről nem értesül a szóbeszéden kívül a városban. Egy tíz éve megszokott nyilvánosságból visszaléptünk a "kőkorszakba". Ahogy látom, a jelenlegi képviselő-testület többsége nem híve az élő közvetítésnek. Helyette majd tájékoztatás gyanánt, interjúk lesznek félórás vegyes magazinműsorba ágyazva.

Mi lenne, ha mégiscsak újra élő közvetítés lenne? Mondjuk - nem értem miért nincs, amikor saját verbális kijelentése szerint, legalább 4 képviselő támogatná azt s a félórás magazinnál igazából többe sem kerülne?

Tovább »

_Hagyományos farsangi bál

Tegnap megvolt a csepregi fúvósok (www.fuvoszene.hu) szokásos farsangi bálja. Évek óta ez a város legjelesebb hasonló eseménye.


PM úrral voltunk egy asztaltársaságban, úgyhogy vacsora közben és után pár dologról szót is váltottunk. Elmondta, hogy a testületi tagok egyetértésével ejtették az előző PM által, mérsékelt sikerrel meghonosítani igyekezett ún. "városi bál" intézményét.

A bálon amúgy - szintén szokás szerint - telt ház volt, bár most az egyik terem nem volt megnyitva, ami azért a résztvevők abszolút számának némi csökkenését mutatja.

A zenészek között pedig már 1997-es (!) születésű, nagyon ifjú kis hölgy is bemutatásra került. Holland vendégek is jelen voltak, zenekaruk a tervek szerint részt fog venni a nyári csepregi fúvóstalálkozón.

A műsor közben a konferanszié lány megemlítette, hogy a csepregi zenekar tavaly - többek között - részt vett az ausztriai Bernstein fúvósainak 30 éves jubileumán. Itt azért hiányoltam, hogy "magyarul: Borostyánkő"...

Összességében sikeres rendezvény volt, akik ott voltunk, nem bántuk meg. 

Tovább »

_A Csepregi Krónika II. évfolyama indul

Tegnap jutott el hozzám az ex-PM alapítványa által kiadott periodika második évfolyamának első száma.


ISSN-száma továbbra sincs, na lesz majd nemulass Szalai Anomália asszony nemzeti médiahatósága részéről? Felelős szerkesztő szerencsére van, azt azonban most sem tudjuk meg, az egyes írásokat ki írta.

"Csak papíron újult meg a főtér", a' la Schmitt Pali bátyánk: Fő-tér... a bombasztikus főcím. Szidják benne a bukott PM egyik választáskori riválisát, Kiss Bélát (de vajon minek?).

A tervező sem tudja, hogy mi van. Nincs egyedül. Tudtommal hatan is foglalkoznak a témával, de hogy e hat (egyikőjük sem csepregi) munkáját vajon ki fogja összehangolni? Talán az új PM? Hallottam már, hogy állítólag én, de hát ahhoz szólni kéne tán nekem... Tényleg aggasztó, hogy a március 16-ra tervezett munkakezdés előtt 45 nappal senki semmiről szinte semmit sem tud.

A december 15-én tartott képvislőtestületi ülésről is olvashatunk egy tudósítást vagy hat hét múltán. Jó gyors tájékoztatás! Hogy ki írta a cikket, legfeljebb találgatni lehet, én az ex-PM úrra tippelnék, merthogy más nem volt ott. Ez is egyfajta érdekes műfaj, nem derül ki belőle a valóság. Hosszasan ír a Téglagyári-tó és a horgász egyesület dolgáról, de aki nem ismeri az ügyet, az a cikkből nem is tudja meg, miért ment oda a fele egyesület a szerződés tartalmáról döntő ülésre. Végülis valóban sikerült megakadályozni egy újabb kudarcos helyzet kialakulását, ami pedig az előkészítés során benne volt a levegőben.

Reméljük, az "ellenzéki" orgánum a jövőben alaposabb munkát fektet a tartalomba, ha már ráköltik a pénzüket a lakosság tájékoztatásra, melyet köszönettel veszünk. Vajon a jelenlegi PM és a városvezetés hivatalos tájékoztatásával mikor fogunk találkozni?

Tovább »

_Képviselő-testületi ülés

Tegnap harmadik rendes ülését tartotta a 114 napja megválasztott összetételű csepregi képviselő-testület. Magam, egyéb elfoglaltságom miatt "csak" a tanácskozás első három óráján vettem részt.


A három órába az első 5 napirendi pont fért bele. Érdekes módon a legfontosabbat, a 2011-es költségvetés első fordulós tárgyalását csak 10. napirendként vették a tárgysorozatba. Pedig itt,  a nyilvános előkészítő anyagokból is láthatóan nagyon kényes döntéseket kellett meghozni. Persze, a végső rendelet elfogadásáig még bármi módosulhat. Ennek részleteiről tehát most nem tudok érdemben beszámolni. Szerintem a döntő hiba már tavaly megtörtént, amikor nem került sor a megfelelő, érdemi helyi adóreformra. Most emiatt már eleve egy vesztes-vesztes szituáció keletkezett.

A másik alapvető kérdés a Fő-tér revitalizációja. Itt sem akarom elismételni eddigi kritikámat a sok bába között esetleg elvesző gyermekről. Sikerül itt is a farkánál megragadni a kutyát s kiválasztani a lehetséges nehézségek gyökerét, a megítélt pályázati pénz felhasználásának netáni pénzügytechnikai gondjait. Hogy mi fog megvalósulni konkrétan, még mindig nem tudjuk, bár a tervek évek óta ki vannak rakva, ám milliónyi részlet ezekből egyáltalán nem derül ki. 

Egy biztos, a munka elvi kezdete március 16-a, befejezési dátuma pedig szeptember közepe.

Az ülés elején Rabi Imre képviselői indítványára felvették a napirendre a helyi TV kérdését is. Mint megtudtam, a képviselő úr vette a lakossági panaszokat a helyi információk áramlásának érdemi hiányáról. Lehet, hogy a februári ülésen ismét lesz közvetítés?

(Még egy zárójeles, érdemi dolog: a tavalyi 14 Millió helyett az idén 4 Millió áll rendelkezésre pártunk és kormányunk jóvoltából a helyi munkanélküliek átmeneti, közcélú foglalkoztatására. Ez összesen kb. 40 fő átmeneti, 4 és 6 órás foglalkoztatását teszi az idén lehetővé. Fidesz-matematikusoknak jelzem, a 4 éppen 10 Millióval kevesebb, mint a 14. De hát mindig azzal kell elégedettnek lenni, ami éppen van!)

Tovább »

_Rólam

2006. szeptember 11-én kezdtem blogot írni. Csepregen élek, ahol részt veszek a helyi közéletben. Amúgy pedig várkutató és történelmi-földrajzi érdeklődésű ember vagyok. Szenvedélyem a könyvek, térképek gyűjtése. Emellett szeretek sportolni, természetet járni. Cégem fő profilja a régészettel és a települések rendezési terveivel kapcsolatos szakmai-tervezési tanácsadás. Honlapom: www.atreus.atw.hu

_Archívum

_Blogroll

_Kedvenc szerzők

_Blogom címkéi



http://rss.djnaploja.blogter.hu/