_Hódító László

Angliában az első normann uralkodót Hódító Vilmosként ismerik. Magyarországon kevésbé terjedt el a királyok melléknevekkel való felruházása. Könyves Kálmán és Vak Béla szinte kivételszámba mennek.

Az utóbb, 1192-ben szentté is avatott I. Lászlót (1077-1095) lehetne Hódító László névvel illetni, hisz csaknem 900 évre szólóan meghódította a tengerparti Horvátországot.

Ott éppen kihalt a Tirpimirovics dinasztia. Adva volt a magyar származású özvegy királyné, Ilona. A zavaros körülmények között szó szerint testvéri segítségnyújtásért folyamodott bátyjához, a magyar királyhoz.

Utóbbi pedig úgy döntött, hogy módosít Európa akkori politikai térképén és birodalmához csatolja az addig szentszéki vazallus kis mediterrán országot. Tévedés ne essék, nem a Drávától kezdődőt, a középkori Horvátország ugyanis a Dráva és a Dinári-hegység közti "kontinentális" részt még nem foglalta magába, az már a honfoglalástól az Árpádok országához tartozott. S a nagyobb tengerparti városokat (Split, Zadar, Trogir - azaz Spalato, Zára és Trau) és a hozzájuk tartozó szigeteket sem, mert azok meg bizánci fennhatóság alatt voltak, Dalmácia néven. Lakóik sem horvátul, hanem az olaszhoz hasonló, mára kihalt dalmát nyelven beszéltek.

Az újabb korban a "kontinentális" részt Szlavóniának nevezték, sőt Mohács után bekerült a magyar királyi címbe - a Dalmácia és Horvátország mellé - a Szlavónia királya cím is. Utóbb emiatt nevezték háromegy országnak (Trojednica) a mai Horvátország egyre inkább önállósodó előzményét.

Tovább »

_Szent Márk Köztársasága

Márk evangélista Velence védőszentje. A városállam jelképe Szent Márk oroszlánja.

A várost már a magyarok első itáliai hadjárata során - 900 júniusában -  támadás érte őseink részéről. 1009-ben Orseolo Ottó doge (ejtsd: dózse) feleségül vette Szent István ismeretlen keresztnevű húgát. Ebből a házasságból született aztán második királyunk, Péter (1038-1041, 1044-1046). 

Velence és Magyarország kapcsolatai a köztársaság egész fennállása alatt (1797-ig) szorosak voltak. 1105-1420 közt vetélkedés folyt az adriai kikötők birtoklásáért. Utóbbi évben Közép-Dalmácia városai (Spalato, Trau, Sebenico - Zára már korábban, 1409-ben) "végleg" Velence birtokába kerültek. Ugyanezek ma horvátul: Split, Trogir, Šibenik és Zadar.

Később már csak az ún. horvát-magyar tengerpart, Modrus-Fiume és Lika-Korbava megyék partmenti sávja tartozott Magyarországhoz. Itt kisebb kikötővárosok vannak. Régi dalmát nevükön: Buccari, Zengg és Carlopago (horvátul: Bakar, Senj és Bag) - hogy csak a jelentősebbeket említsem. Fiume városa (horvátul: Rijeka) egészen 1776-ig a Német-Római Birodalomhoz tartozott, csak Mária Terézia királynő csatolta hazánkhoz. 1991 óta a városok a független Horvátországhoz tartoznak.

Ennyit mára a múltról.

Tovább »

További adria bejegyzések a Blogteren