Szerintem a semmibe visz. Kár volt megalakítani ezt a
sajnos hazugságra és ámításra épülő pártot, melynek egyetlen
"erénye" az volt, hogy mivel még nem létezett korábban, nem is
követhetett el semmit. Ráadásul a Fidesz által
kialakított "szemét a politika (mármint rajtuk kívül)" légkörben
meg lehetett lovagolni az újdonság és a politikai szüzesség
látszatát.
Ezzel az LMP nem volt egyedül. Noha már voltak előzményei, de
igazából hasonlóan új erőként indult 2010-ben a Jobbik is. Ők
viszont - lássuk be - valós igényt elégítenek ki, ha arculatuk
finoman fogalmazva sem a toleráns, humánus, európai demokrata
imidzse... (kenjünk mindent a zsidókra, a cigányokra és a
komcsikra, olcsó recept!)
Sokan az LMP-t, mint egy új SzDSz-t fogták, fogják fel.
Szerintem ez nem igaz. Az LMP leginkább a Fidesz rokona,
kapitalizmusellenes, demagóg, populista. Noha szavakban
demokratának is hirdeti magát. A különbség talán a a nacionalizmus,
a magyarkodás mellőzése.
Nem óhajtanak részt venni az antidemokratikus rendszer
leváltását óhajtók lehetséges ellenzéki összefogásában. Ez legalább
tiszta beszéd. Vagy majd mégis odakuncsorognak? Szerintem nincs
rájuk szükség!
Kiderül.
Tovább »
Érdekes dolog tapasztalni, a megrögzött fidesznyikek hogyan
viszonyulnak a Plagi bácsi körül kibontakozott botrányhoz, az
'álamfő' mint csaló tolvaj lebukásához.
Mert ezt másnak nevezni nem lehet...
Egyesek nem vesznek róla tudomást, fontosabb kérdések is vannak,
minek ezzel foglalkozni? - mondják.
Mások próbálják relativizálni, régen volt, más is csinált
már ilyent, elévült stb.
(Bezzeg ha az ellenoldalról derülne ki valakiről ilyesmi!?)
A harmadik fideszhívő magatartás: juszt sem mond le! Coki az
egész világnak! Hogy mi az erkölcs, azt is majd mi mondjuk meg.
Summa summarum, a fideszvallás valóban igazi, gondolkodás
nélkül bégető birkanyájat csinált a követőiből. Az élhazudók
(Szájtátó, Kiflitolvaj Gabriella, Zsírújszász) naponta betáplált
hülyeségeit visszhangozzák. Ezzel a szektával nincs is mit
foglalkozni. A lényeg, hogy mi, többiek elegen legyünk, amikor majd
helyzet lesz a mostani bolseviktori rémálom lezárására.
Plagi bácsi pedig le fog mondani, mert a probléma csak
időlegesen jegelhető.
(Ha mégse mondana le, az nekünk, a normális, demokratikus
Magyarország híveinek pillanatnyilag előnyösebb lenne... viszont a
jelenlegi hatalommániás csapat tanácsadóinak annyi esze azért
van, hogy a csalást, lopást mégsem lehet nyíltan, mint erkölcsi
értéket a zászlajukra tűzni).
Tovább »
Elgondolkodtató, hogy miközben a megkérdezettek 84 %-a szerint
rosszul mennek a dolgok, mégis a jelenlegi állampártnak van a
legtöbb támogatója.
Hallom a szokott hazugságot, miszerint 2010 tavaszán valamiféle
"nemzeti egység" jött volna létre. Ugye erről szólt a nevetséges
NENYI is...
Pedig dehogy. A Fidesz két módon érte el az ismert
többségét:
1. A saját szavazóit maradéktalanul mozgósította. Lényegében,
darabra ugyanannyian és ugyanazok szavaztak rá, akik 2002-ben és
2006-ban is.
2. A többieket viszont elbizonytalanította s nem mentek el másra
voksolni.
Ma is az a helyzet, hogy a lakosság kétharmada (!) bizonytalan,
mert ugye a hazug fidesz-propaganda szerint mindenki rossz, mármint
őrajtuk kívül. Azért csinálták meg a választási rendszerüket is,
hogy aki velük nem ért egyet, az inkább maradjon csak otthon s
nekik elég az aktív szavazók relatív többsége is.
A fidesz hívei amúgy is egy hipnotizált szekta, az egész egy
közösségi szintű elmebaj...
Tovább »
Sarkadon, az egyik helyi bevásárlóközpontban pár tízezer forint
értékű árazógépet lopott a városi önkormányzat pénzügyi (!)
bizottságának fideszes elnöke. Minderre a biztonsági kamerák
felvételeinek megtekintése során derült fény.
Magyarán szólva, az ártatlanság vélelmét ez esetben aligha
érdemes felhozni:
http://www.origo.hu/itthon/20120127-lemondott-fidesztagsagarol-a-lopassal-gyanusitott-sarkadi-kepviselo.html
Lemond a Fidesz párttagságáról. Kit érdekel? A képviselőségről
kellene lemondania. Hisz egy tolvajra aligha lehet továbbra is
rábízni a város többszázmilliós (netán milliárdos?) pénzét.
S. P. budapesti lakostól sem azt várjuk több mint két hete, hogy
a Fidesz tagságáról mondjon le (azt már a látszat kedvéért amúgy is
megtette 'álamfői' beiktatása előtt).
Szép kis csapat tolja a szekeret Bolseviktor mögött:
kiflitolvaj, plagi bácsi és most legújabban a sarkadi szarka...
Tovább »
Hasznos volt-e saját szempontjából a hét első felében Miskolcon
eltöltött három nap a volt miniszterelnök számára? Ízléses volt-e
egy lakótelepi családnál vendégeskednie s személyesen belekóstolnia
az avasi lakótelep és általában az északkeleti,
Szinva-parti nagyváros hétköznapjaiba?
Mind a két kérdésre igennel felelhetünk szerintem.
Egy ellenzékben lévő politikus egész nyugodtan megtehet
ilyesmiket, sőt... Tekintettel kell lenni arra is, hogy széles
réteget éppen ezzel a fajta, bulvársajtóban, televíziókban,
Youtube-on is megjeleníthető tartalommal lehet csak
elérni.
Másrészt szimpatikus dolog, ha egy - amúgy vagyonilag milliárdos
- exkormányfő képes az átlagemberekkel közvetlenül kapcsolatot
létesíteni. Nem nagyképűsködni, kezet csókoltatni férfi létére,
magánhadsereggel közlekedni...
Minden politikus hazudik - hallani az unalmas panelt
úton-útfélen. Mindenki gazember és csaló, kivéve persze az éppen
esedékes "megváltót"...
Tessék már normálisan belegondolni, Gyurcsány az egyetlen
közülük, aki őszintén és kőkeményen (lásd: "kurva ország") a
politikai hazugság beszüntetéséért lépett fel. Paradox, hogy a nála
minimum triplán hazugabbak "leplezték le", hogy úgymond "csalással"
nyert Orbán ellen 2006-ban.
Egyébként megjegyzem, olyan hogy "igazság", nincs. Az életben
mindenki kénytelen ebben-abban "hazudni", nem csak a politikusok.
Néha a "hazugság" a legerkölcsösebb és a legemberségesebb dolog
(pl. egy haldoklóval kapcsolatban). Gyurcsány 2006-ban azért nyert,
mert a magyar polgárok akkor a jobbat, az emberi és politikai
minőséget választották.
Hogy a fidesz-hazugságok aztán később elbizonytalanították
sokukat, mások pedig elvesztették a józan ítélőképességüket, az az
állandó, profi ismétlésnek, sulykolásnak, no meg a
hatalmas propaganda gépezetüknek köszönhető (értsd benne a
nagy egyházakat is).
Ezek a hazugságot állították be - hamisan - igazságnak.
Pedig Orbán 2006-ban is legalább háromszor annyit ígért, ahogy a
2010-es sikere is egy orbitális, - hallgatással és
"nemvitával" megvalósított - világrekord hazugság-hegy és
szemfényvesztés volt. Ez volt az igazi mega-hazugság. A zemberek
azért szavaztak rá, mert pozitív következményeket reméltek, pedig ő
konkrétan, számon kérhetően, nem is ígért semmit.
Rosszhiszemű volt, csak a hatalom érdekelte minden áron, bármi
áron.
Magyarország minszterelnöke jelenleg egy ócska, csaló,
szemfényvesztő, kisstílű gazember. Most ennek "élvezzük" a
következményeit.
Tovább »
Senki sem számítson mélyreható gazdasági elemzésre az
alábbiakban. Mindössze apróságokról és gesztusokról lesz szó a
tegnapi önkormányzati ülés kapcsán.
Megvolt ugyanis a 2012-es év első rendes képviselő-testületi
ülése. Én magam csak az első 3 óráját hallgattam végig, de a 16
órakor kezdődő ülés még 22.30-kor is tartott. Ezt onnan tudom, mert
egy korábbi képviselőtársammal beszélgettünk a közeli
pincehelyiségben s hazaindulva még láttuk a fényt a tanácskozóterem
ablakában.
A város 2012-es költségvetése érthetően nehéz ügy. Persze jobb
munkaszervezéssel ez sem venne igénybe ilyen abnormálisan hosszú
plenáris ülést, hisz minden az előkészítésen múlik, a részletek
mérlegelésének ott volna a helye.
Fontos változás, hogy január 1-től a helyi tűzoltóság
önkormányzativá vált. A 2013-tól elindítani tervezett járások
kapcsán folynak az előkészítő megbeszélések. Ígéret szerint maradni
fognak a helyben eddig működő szolgáltatások (okmányiroda,
építésügy, gyámhivatal stb.) a leendő kőszegi járási kormányablak
fiókjaiként (Csepreg önkormányzata is kéri, hogy járásszékhely
lehessen. Ismerve a realitásokat, ennek sajnos 0 % az esélye,
de azért egy papíron elfér a jelenleg elérhetetlent kérő
határozat is). Hogy miért nem lett volna normálisabb a járásokat az
eddig bejáratódott kistérségek bázisán megszervezni, csak a
fidesznyikek tudják megmondani...
A képviselő-testület gesztus értékű támogatásáról biztosította a
civil szervezeteket, amelyek az idén pályázati úton 1,4 M Ft
támogatásra aspirálhatnak. A CsSE létesítményének felújítása,
fejlesztése is egyhangú támogatást kapott. Ez persze egyelőre csak
virtuális, ám nélkülözhetetlen segítség egy vitán felül szükséges
beruházás előkészítéséhez. Mások persze mondhatják, hogy még mennyi
más fontos dolog volna. Viszont azt is be kell látni, hogy arra
kell elindulni, amerre ösvény vezet...
Hogy az ülés távollétemben zajló részében mire jutottak, még nem
tudom. Feltételezhető azonban, hogy meghozták a szükséges
döntéseket annak érdekében, hogy alapjáraton elketyegjen a
település az idén is.
Ahhoz, hogy több történjen, egy más összetételű és mentalitású
városvezetésre lenne szükség. Hogy lesz-e
valaha is ilyen, arra legközelebb csak várhatóan 2014
őszén kaphatunk választ!
Tovább »
Tegnap a hazai rezsim Bolseviktora találkozott az EP elnökével,
az EU elnökével és az EB elnökével. Az első kettő igazából
protokolláris találkozó volt, csak a harmadiknak, a Barrosoval
folytatottnak lett volna érdemi jelentősége.
Az azonban tovább tartott a tervezettnél, utána közös
sajtótájékoztatóra sem került sor s eredményéről, ha volt, nem is
tudtunk meg semmit sem. Nem tudjuk, miért ment Brüsszelbe a
felcsúti fenomén? Talán gyors megállapodással akarta javítani az
életképtelen rendszere túlélésének esélyét? Megállapodásról azonban
szó sincsen...
A labda Bolseviktor térfelén pattog. December óta nyilvánvaló,
hogy amíg a tettek mezején érdemben nem cselekszi meg az elvárt
törvénymódosításokat (visszavonást, alkotmánymódosítást), addig
nincs miről tárgyalni.
Bolseviktor meg közben úgy tesz, mintha az EU és a hárombetűs
"saját bankunk" akarna mindenáron valami pénzösszeget (akarom
mondani, ingyenes bónusz juttatást) hozzánk vágni, de mi ódzkodunk
az elfogadásától. Illetve ha jókedvünkban leszünk, azért
talán lehet beszélni róla...
A nemzetközi pénzpiacon meg úgy tűnik,hogy még hisznek az
aktuális megvezetésben, a mindenkinek mindent megígérésben.
Megjegyzem, ennek is megvan a racionális alapja. Mindenki arra
számít, hogy azért Magyarország el akarja valahogyan kerülni a
teljes államcsődöt és a kőkorszakba való visszakerülést.
Hogy miként? Egyelőre ugyanannyit tudunk mint eddig:
semmit...
Tovább »
Nem könnyű a mai kommunikációs helyzet. Értem ezen a
"mindenkinek azt hazudunk, amit az hallani szeretne" üzemmód
fenntartását... Éppen sikeres erődemonstrációt tartottak a
narancselvtársak hívei szombaton s ma mégiscsak a feltétel nélküli
fegyverletétel (fidesznyelven: "kompromisszum, megállapodás")
bejelentésére utazott a Kedves Vezető Brüsszelbe.
Persze ha máshoz nem, a folyamatos über-mega-giga hazudozáshoz
továbbra is jól értenek. A szélesebb - interneten nem
tájékozódó - közönség megtévesztésére ott van a szinte 100
%-ban gleichschaltolt hazai orbánszolgálati média.
Az persze már kényelmetlen körlmény, hogy a világhálót használók
száma intenzíven növekszik, vagyis a hazudozás egyre nehezebb.
(Más! Remélem kiderül majd mennyi közpénzbe került a pártállami
rajongók szombati budapesti felvonulásának buszköltsége...)
Tovább »
Tegnap a lakosság valamivel 50 % alatti érdeklődése
mellett, a résztvevők 66 %-a döntött Horvátország uniós
csatlakozása mellett.
Ennek már csak azért is örülni kell, mert a magyar
EU-szkeptikusok már lassan csak valamiféle fekete lyukként tudnák
kiszakítani Magyarországot Európa kultúrnemzetei közül.
Feltételezem amúgy, hogy egy esetleges kilépésről éppúgy
népszavazásnak kellene dönteni, mint anno a belépésről is. Bár
Orbán szerint, 2010-ben a fülkeforradalmárok mindenre
felhatalmazták őket és ez a biankó csekk a reményei
szerint örökké tart...
Másrészt ez egyelőre nincs napirenden, mert Orbánisztánnak
jelenleg égető szüksége van az EU pénzére, anélkül bekövetkezne
ugyanis a hirtelen halál.
Úgyhogy Cippola, a nagy átváltozóművész, holnap
Brüsszelbe megy megalázkodni és Barroso szemébe hazudni, hogy ő
Isten bizony mindent megtesz, ami elvárható egy "demokrata"
politikustól. Ő persze nem az, de a látszat kedvéért ezt senki sem
hangsúlyozza, hátha sikerül viszonylag békés úton megszabadulni
Európa legnyomorúságosabb szégyenétől, tőle magától...
Tovább »
Tegnap a vártnál jóval többen, talán 100 ezren is kimentek
Budapesten a kormány s persze főleg a nemzetvezető mellett
demonstrálni. Ugye, működnek a Kubatov-listák s részben még az
ún. "polgári" körök is (szegény Márai...). Joguk volt hozzá, akár
minden héten ismételhetik is.
A gondjuk csak akkor kezdődik majd, ha egyszer igazi tüntetés
lesz, amikor az elégedetlen emberek vonulnak az utcára. Mert
ilyenek milliónyian vannak. s a számuk is növekvő tendenciát
mutat.
Hogy a Belügyminisztérium miért túloz s közöl 400 ezres számot?
Nyilván propagandisztikusan jobban hangzik, mint az első komolyabb
kormányellenes tüntetésen, január 2-án megjelent 70-80 ezer
ember.
Csak tessék elővenni a térképet (vagy a Google Earth-t) s
lemérni hány ember fér el az adott területen s összevetni mindezt a
fotókkal, ahol látszik a fáklyákkal vonuló tömeg szélessége is.
Persze a tények a fidesz-vallás propagandistáit sosem zavarták,
ezután sem fogják.
Hogy a hatalom birtokosai önmagukat azért nem csapják be,
legjobban a határon túliak szavazati joga jelzi. Tudják ugyanis,
hogy csak belülről problémás lehet a következő választás. S már a
mai katasztrofális helyzet nélkül is az lett volna...
Tovább »
Szabad Magyarország, polgárbarát, szolgáltató állam? Egy tegnap
esti és egy ma reggeli "élmény"-t osztok meg.
Békésen borozgatunk egy csendes kiskocsmában. Bejön két
fiatalember s a pultnál kérnek egy-egy kisvadászt (2 dl cola+1 dl
vörösbor). Leülnek egy asztalhoz.
Pár másodperc múlva igazolványokat felmutatva beront egy
kommandó s felelősségre vonják a pultban álló vendéglőst, hogy
fiatalkorúakat szolgált ki. Jegyzőkönyv felvéve, várható büntetés
mértéke ismeretlen. Mint kiderült, a két fiatal fiú is a csapathoz
tartozott. Bár azt nem értem, fiatalkorú provokátorokat hogyan
alkalmazhatnak? (A vendéglős helyében azért megnéztem volna
- utólag - az igazolványukat.)
Természetesen egyértelmű, hogy gyerekeket nem kell
szeszesitallal kiszolgálni s ha a vendéglátó mégis megteszi, az
valóban büntethető. Csakhogy a jóhiszemű jogalkalmazásból illene
elindulni. Mert a két provokátorról én például biztosan nem
gondoltam volna, hogy még 18 év alattiak lehetnek. Az meg teljesen
életszerűtlen, hogy a vendéglős mindenkit igazoltat...
Persze itt ne keressünk elveket, a társadalom betöréséről és
pénzbeszedésről van szó.
Ma reggel pedig olvasom egy folyóirat fidesz-bennfentes
főszerkesztőjének Navracsics miniszterhez írott nyílt levelét. Az
orbánszolgálati értelmiség tagja furcsállja, hogy máris levelet
kapott a megyei intézményfenntartó központból, hogy
sajtónyilatkozat csak külön engedéllyel lehetséges.
Ez egy szabad ország? Itt még polgárok is élnek? Vagy mindenki
birka?
Jut eszembe, ma Budapesten a Hősök tere (!) és a Kossuth-tér (!)
között nyilvános birkaszámlálás zajlik. Aki bégetni szeret, annak
ott a helye...
Egy biztos, Kossuth foroghat a sírjában, hogy a "hősökről" ne is
beszéljünk. Beee...
Javasolt jelszavak a felvonulóknak: Élj-en-a-zel-nyo-más!
Cen-zú-rát!
Tovább »
Matematikai példával sem kezdtem még bejegyzést! A címlapot is
beleszámítva a 215-ből marad maximum 18 oldal. Ennyi tehát S.
P. budapesti lakos doktori dolgozatának saját szövegű tartalma.
Ügyesen járt el a plágium leleplezője, hogy nem közölte elsőre a
teljes igazságot, csak annak az első részletét, a 180 oldal (a
hivatkozás nélküli "törzsanyag") másolat, illetve sima magyarra
fordítás mivoltát.
Mindezzel lehetőséget biztosítottak az orbánistáknak, hogy
úgymond megvédjék Snitt Palit, mellébeszéljenek, hazudjanak,
relativizáljanak, ködösítsenek.
Tegnap jött a második rész, 17 oldal Klaus Heinemann német
szerző szövegének az átvétele...
Hogy is állunk az erkölccsel? Mi az, hogy becsület? Mi az, hogy
hazugság? Mi az, hogy csalás? Mi az, hogy lopás?
Tisztelt Erdő Péter bíboros úr? Tisztelt Batthyány-körös,
orbánista professzor urak? Tisztelt tavalyi fidesz szavazók?
Magyarország - hazugságland? A tolvajok, csalók országa?
Tessék már valamit mondani!
(a "sajtószabadság" hazai állapotaira jellemző, hogy az
orbánszolgálati rádió "természetesen" S. P. lebukása újabb
stációjáról hallgat)
Tovább »
Nem szoktam dícsérni Orbánt és szekértolóit, de ami bámulatos,
azelőtt fejet kell hajtani. Ha "ártatlan" EU-képviselő lennék, nem
jöttem volna rá a tegnapi Magyarországgal kapcsolatos vita kapcsán,
hogy gátlástalanul hazudnak, becsapnak és hülyének néznek.
Tökéletes színészi teljesítmény volt - ezt el kell ismerni -
ahogyan Orbán, Szájer és Áder belehazudtak Európa arcába. Olyan
mimikával, gesztusokkal és tekintettel tették ezt, hogy ha nem
ismerném őket, engem is megtévesztettek volna. A hazugság mesterei,
le a kalappal!
Ráadásul a szerencsétlen néppárti társaikat is meg tudják nyerni
maguknak, azok is szorgalmasan mosdatják a kedvükért a szerecsent.
Hiába, a "politika" a hazugság tudománya s ebben a fidesznyikek
valóban mesterek!
Elég elszomorító volt Tabajdi Csaba felszólalása is, igazi
magyar Chamberlain...
Akinek a mondandója tetszett, mert igazat beszélt és a
lényegről szólt, az Bokros Lajos volt. Jogi szőnyegbombázást
említett az elmúlt másfél év hazai történései kapcsán s
megállapította, hogy amit a Fidesz művel, az sem nem jobboldali,
sem nem konzervatív politika. A jobboldaliság és a
konzervativizmus ugyanis tiszteli a jogbiztonságot, a
magántulajdont, a szerzett jogokat s eszébe sem jutna pl.
visszamenőlegesen törvénykezni.
Sőt, még a hazugságot sem emeli piedesztálra s nem hazudja a
hazugságot igazságnak.
Sajnos a szerencsétlen, megvezetett magyar lakosság tavaly
fideszre szavazó része abban a balítéletben van (volt?), hogy
a hazugság az igazság, pedig a valóságban ez fordítva van: az
igazság nem lehet hazugság. Az igazság az igazsággal azonos,
minden ezzel ellenkező híresztelés hamis.
Az EP új elnöke, Martin Schulz joggal mondta sajtómunkások
előtt, hogy Orbánékon kívül másokat is meg kell hallgatni, ha az
igazságnak megfelelő képet akarnak kapni Magyarországról az EP
képviselői.
Tovább »
Megvártam a mai bejegyzéssel Schmitt Pál orbánszolgálati
rádióban ma reggel 7.33-kor leadott interjúját, hátha mond valami
érdekeset...
Nem mondott! Szánalmas, beismeréssel felérő melléduma volt.
A hazugság-tanácsadók szerint attól, hogy Georgijev munkáját az
irodalomjegyzékben felsorolta, már nem is minősül koppintásnak
a dolog, hiszen hivatkozik rá.
Másrészt ez egy ún. "törzsanyag", amit úgymond kötelezően
szerepeltetnie kellett 180 oldalon keresztül. Magyarán beismerte a
copy+paste tényét...
Harmadrészt az ő dolgozata csak "kisdoktori" volt s az ilyen
szerény kategóriában 20 éve még nem volt előírás, hogy hivatkozni
is kell...
Három hamis állítás!
A tájékozatlanabbak kedvéért, a mai PhD rendszer bevezetése
előtt volt az egyetemi doktori ("kisdoktori") és az akadémiai
doktori ("nagydoktori") cím. A kettő közti átmenetként pedig a
szovjet típusú kandidátusi szint. Az egyetemi doktorikat, ha két
középfokú nyelvvizsgája volt valakinek, simán átminősítették PhD-vá
(amit a régi kandidátusival tekintenek a modern címkórságban s
persze külvilággal is konform nevezéktanban azonosnak). Akinek csak
a presztízsnövelő "Dr." előtag kellett, nem foglalkozott az
átminősítéssel, pedig S. P. tudtommal ezt simán megtehette volna,
ha igazából érdekelte volna...
Summa summarum: S. P. budapesti lakos lopott, csalt és hazudott.
Méltatlanná vált bármiféle közéletben való részvételre, különösen
hazánk első polgárának szerepére.
Várjuk a lemondás bejelentését és az érdemtelenül szerzett
egyetemi doktori címtől való megfosztását is.
Ugyancsak várjuk a ME úr véleményét, valamint minden felelős
hazai "erkölcs-ügyi" tótumfaktum állásfoglalását. Ellenkező
esetben "zalaptörvénybe" kell iktatni, hogy Magyarország
bóvliország, ahogy a tudományos fokozatok is mind bóvlik s
hazudni, lopni, csalni pedig törvényes és erkölcsös dolog.
Tovább »
Nem vagyok "politikus" alkat, mert szeretek nyíltan beszélni. Az
igazságot pedig - őszintén szólva - igazából és általában nem
nagyon szeretik az emberek. Jobb megszépíteni, eltussolni a
dolgokat, meg talán célszerűbb is... Ne szólj szám, nem fáj
fejem!
Azonban ha mindig mindent elkenünk, a "békesség kedvéért",
vagy "politikai", netán taktikai okokból nem mondunk ki nyíltan
dolgokat, az bizony nem segíti a tisztánlátást.
Például ha egy diktátort autokratának hívunk s azt mondjuk, hogy
az önkényes uralom nem azonos a diktatúrával, mert azért még nem
lövik le a diktátor ellenfeleit...
Vagy, hogy nincs is antiszemitizmus a Fidesz berkeiben. Már
miért pont az ne lenne. Persze a körkörös hazudozás miatt zsidók is
vannak köztük s mindenkinek, mindig folyamatosan azt hazudják, ami
ott szalonképes, vagy amit az illetők éppen hallani
szeretnének.
Mégis szorgalmasan mosdatják a szerencsent még zsidó
identitású honfitársaink is. Lásd, legutóbb Berlinben Heller Ágnest
és Lendvai Pált:
http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=112868:magyarorszagrol-a-berlini-schaubuehne-szinpadan&catid=79:kiemelt-hirek&Itemid=115
Eszerint a hozzáállás szerint a hazugot félig igazmondónak kell
udvariasan felkonferálnom, hogy ne tekintsenek elfogultnak?
Tovább »