_Tisza István emlékév

Ma ér véget, merényletnek "köszönhető" halálának 93. évfordulóján,  a születése (1861. április 22.) 150. évfordulója tiszteletére meghirdetett emlékév.


Mindenkinek ajánlom - aki még nem olvasta volna - a figyelmébe Vermes Gábor róla szóló kiváló életrajzát, valamint saját idézeteinek - a zsirai - Östör József által utólag összeállított kötetét.

Aki ezeket ismeri, tudja hogy a mai orbánisták, mint Tőkéczki László történész, utólag teljesen meghamisítják az ő személyét. Éppen az ellenkezőjét képviselte ugyanis annak az antidemokratikus, antiparlamentáris, antiszociális, antiracionális, klerikális, demagóg, hazug, korrupt és buta "nemzeti" politikának, amelyet most a felcsúti fenomén testesít meg. Az ő szellemi elődeit Tisza István korabeli ellenfelei között lehet keresni (bár ezt a silány színvonalat még őbennük is nehéz lesz fellelni).

Tovább »

_Magyarország bajban van

Sajnos szembe kell néznünk az ország teljes gazdasági ellehetetlenülésével. A gyenge forint elvben ugyan megkönnyíti az exportot, de majdnem mindennek drasztikusan megnöveli a hazai fogyasztói árát. Félő, hogy zuhanásszerű összeomlás következik be s az eddigi hazai pénznemben lévő megtakarítások egyszerűen elolvadnak.


A drasztikus adó- és jáulékemelések sem oldanak meg semmit. A kilábaláshoz működő gazdaság és piac kellene. Utóbbiakra azonban mindaddig nem lehet számítani, amíg csak a még létező szereplők sarcolása, kiszipolyozása folyik.

Mára kiderült a tragikus tévedés. A lakosság tavaly Fideszre szavazó, a realitásokra fittyet hányó, csodaváró része jóvoltából egy abszolút inkompetens kormányzat jött létre, hazánk a teljes gazdasági csőd, a pénzügyi összeomlás szélére jutott. Volt már ilyen 2008 őszén, 2009 tavaszán, az a nagy pénzügyi világválság hatása volt, sikerült jól kezelni. A katasztrofális hibák 2010 közepén kezdődtek újra, Szájtátó Peti és Kósa Lajos nyilatkozataival, Mekkelek - csodadoktor - Gyurka nem szokványos közgazdasági bűvészmutatványaival. 

Talán most segítene, ha mondjuk egy átmeneti szakértői, "koncentrációs" kormány alakulna. Utóbbi nem a Fidesz által javasolt kényszermunka-táborokra utal, hanem arra, hogy minden számottevő poltikai erő által támogatott... Vezethetné mondjuk: Bod Péter Ákos (hogy egy a Fidesz számára is elfogadható, becsületes embert említsek), vagy Kopits György, esetleg Surányi György.

Ennek lehetne adni a legszükségesebb katasztrófakezelésre 18-24 hónapot. Ezalatt össze kellene hívni egy alkotmányozó nemzetgyűlést, amelyik 80 %-os kötelező egyetértés mellett elfogadhatna egy új demokratikus alkotmányt, valamint egy igazságos, korrekt választási törvényt s annak alapján 2013 őszén, 2014 tavaszán új választásokat lehetne tartani s visszazökkenteni hazánkat a normális, működő demokráciák és európai piacgazdaságok, a polgári, 21. századi társadalom hétköznapjaiba.

(Addig természetesen újra meg kellene teremteni a közmédia pártatlanságát és a magántulajdonú nyomtatott és elektronikus sajtó sokszínűségét is. Pap, pópa, lelkész, rabbi, imám és egyéb "varázsló" honfitársainkat pedig megkérjük, hogy ezentúl koncentráljanak hitéletbeli küldetésükre s a politikától három lépést vissza...Mindez feltétele egy demokratikus alternatívák közti valódi választás lehetőségének.)

Tovább »

_Városháza

Tegnap ülést tartott a csepregi önkormányzat képviselő-testülete. Ez alkalomból megtekintettem a felújított csepregi Polgármesteri Hivatalt is.


Utóbbit javaslom minden érdeklő helyi polgárnak is, bár a kép sajnos vegyes. Szép és igényes majdnem minden. A problémát az érintetlenül hagyott, közel 35 éves régi ablakok jelentik. Ha már annyira szépen kicseréltek rengeteg burkolatot, padlót, beltéri ajtót, szanitert, ezeket már nem szabadott volna beavatkozás (professzionális javítás vagy csere) nélkül hagyni.

A második emeleten egy hatalmas "bálterem" keletkezett, mert az épület teljes hosszát egyetlen helyiséggé nyitották össze. Mellette teakonyha, akadálymentesített és normál mellékhelyiségek is létesültek s mindez lifttel is megközelíthető (egyelőre csak elméletileg, mert ki van írva, hogy a liftet használni tilos). Ergo, akár még bált is lehet benne rendezni...

A tanácskozás azonban most még nem ebben a jelenleg üres teremben folyt, hanem a földszinten, egy kisebb tárgyalóban. Két képviselő (KA, VK) igazoltan hiányzott, így öten szavaztak. Az "együttműködés"-re jellemző volt, hogy a technikai szavazások (napirend elfogadása, polgármesteri beszámoló tudomásul vétele) egy részében is ketten tartózkodtak (HJ, RI).

Utóbbi képviselő úr kezdeményezte, hogy ezentúl ne 16, hanem  18 órakor kezdődjenek az ülések. Ez viszont csak az "ellenzék" (HJ, RI) két igen szavazatát kapta, a többiek hárman tartózkodtak, így marad a 16 óra.

(Ami lényegesnek tűnik, a város bizonyos feltételekkel várhatóan megkapja az MFB-től a szükséges 69 M Ft mértékű hitelt.)

Tovább »

_A helyzet

Tegnap elkezdték a parlamentben a jövő évi költségvetés tárgyalását. Megszorítások, adóemelések özöne várható jövőre. Magyarország az elmúlt 22 évben még nem fogott ennyire padlót!


Minderről a hazugság-gépezet, a fideszes méreggyár ("közmédiumok", rémhírtévé, magyarnemzet, magyarhírlap, Szájtátó Peti) igyekszik - sajnos eredménnyel - elterelni a figyelmet.

A médiában alig-alig maradt a diktatúra fényezőitől független nyomtatott vagy elektronikus sajtótermék s ami kevés maradt, az is lehet, hogy már csak az utolsó óráit éli (lásd Klubrádió).

Már a neten is ez a helyzet! Az Index - ügyesen bújtatva persze - mindig is fideszes volt, az Origónál pedig most cserélték le a vezetést a fityiszhez barátságosan viszonyuló emberekre.

A tisztességes, polgári, európai értékrend mellett maradtak: www.galamus,hu, www.es.hu, www.hvg.hu, s bizonyos megötésekkel még a nol.hu, nepszava.hu, atv.hu...

A Népszabadság olyannyira kiegyensúlyozott, hogy innen is, onnan is közöl írásokat, ami persze nem baj! A Népszavánál jó újságírók is vannak, csakhogy ott inkább az impotens, önmagát túlélt régi mszp, a korrupcióban, a Dávid Ibolya által említett 70:30 arányban a fidesszel sziámi ikerként összefonódott Puchék felé húznak. Ugye valamiből meg kell élni...

Az ATV tulajdonosa, egy vallási szekta prédikátora is régen háttéralkut kötött Orbánékkal, így a médiuma igazából csak ál-ellenzékinek tekinthető...afféle gőzleeresztő szelep.

Független és bátor (néha túlzó) az Amerikai Népszava (www.nepszava.com). Sajnos teljesen elromlott a szebb napokat látott hirszerzo.hu...(nehéz eldönteni, hogy szándékosan, vagy csak a főszerkesztő egyéni eszetlensége miatt, akaratlanul támogatja-e a fideszt)

Így a demokrácia és a progresszió hívei jelenleg érdemi médiamegjelenés nélkül, karanténba zárva léteznek. A népnek pedig az illetékes elvtársak folyamatosan és zavartalanul adagolják az über-mega-giga hazugságokat.

Tovább »

_A lakosság is hibás!

Járai Zsigmond elvtárs, Orbán egyik kengyelfutója ismét jól megmondta a tutit. A devizahiteleket illetően 1/3-1/3 arányban felelnek szerinte a gonosz bankok (lásd Izrael), az előző kormány ("Gyurcsány a hibás") és a lakosság (! - nocsak), mely nem átallott kedvezőbbnek tűnő feltételekkel hitelt felvenni.


Ez újdonság a Fidesz kommunikációjában, hogy a zemberek is hibásak? Bár a kiszámított sunyi, demagóg szándék azért itt is tetten érhető, hisz a többség nem vett fel devizahitelt. Tehát  a hitelesek bűnbakká állításával még akár egyet is érthet.

A hazugságon alapuló kommunikáció, kérdés persze, vajon így meddig működik?

A "közrádió"-ban ma reggel is hallgattam a különféle riportokat. Elképesztő! Szerintem még tán a Rákosi érában sem lehetett ennyire szolgalelkű elektronikus "sajtó". A riporternő az ellenzéki politikussal vitatkozik s védi, képviseli a Fidesz álláspontját, a fideszes államtitkárnak pedig simán alákérdez. Már a kérdésből tükröződik a teljes egyetértés...

Ahogy hallom a "közmédiában" még a szombati soktízezres millás-tüntetést is elhallgatták. A hazugság világszabadalmát jegyző Szájtátó Peti pedig odáig meg az über-giga-mega pofátlanságban, hogy kijelenti,a tüntetők tulajdonképpen egyetértenek ővele...

Tovább »

_A stílus

A stílus maga az ember. Igaz ez a politikára is. Éppen ezért meglepő lett volna, ha most kivételesen, korrekten és parlamentáris módon, a magyar nyelven értelmezhető szabályokat betartva jár el Kövér László állampárti házelnök. Megüzente azonban Brazíliából, hogy majd egy hét múlva foglalkozik csak a szombaton megalakult új frakció kérdésével.


Megint rúgtak egyet páros lábbal az amúgy már nem működő demokrácia látszatába is. Ez arról szólna, hogy bizonyos szabályok egyformán vonatkoznak mindenkire s azok nem valamiféle kegytől függnek. Ilyen a megválasztott, érvényes mandátummal bíró országgyűlési képviselők joga a frakcióalapításra. Ami nem valami öncél, hanem a normális munka feltétele.

Sejtettem persze, hogy így lesz! Meglepő lett volna, ha a demokratikus minimum mentén tudomásul veszik a kötelezően tudomásul veendőt.

Ehelyett azt választották, hogy keresztbe fekszenek az új ellenzéki formáció jogainak biztosítása előtt. Ezzel persze öngólt lőnek, de sebaj...

A polgárok pedig legalább meglátják, kik alkotják Orbán rendszerének az ellenzékét s kik azok, akik csak erőtlen biodíszletként asszisztálnak hazánk tönkretételéhez. Ennek csak egy tünete sajnos a mérhetetlen gőg, amelyet Orbán, Lázár, Kövér és a könnyen becsapható honfitársaink által tavaly megválasztott társaik naponta bemutatnak. Hülyének néznek ők mindenkit, akit lehet.

(Csak egy példa: a minimálbér emelés. A butáknak és az agyhalott híveiknek előadják. Pedig egy fillérrel sem kap többet senki, csak ők kaszíroznak többet a megemelt közterhek miatt.)

 

Tovább »

_Nem tetszik a rendszer

Tegnap megvolt  a Szabadsajtó úton, az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél a "Millások" által szervezett tiltakozó demonstráció. A rossz idő ellenére is sokan voltak. Persze ez csak a felszín.


Idő kell, amíg alakulnak valahogyan a dolgok. A következő hasonló tüntetésen majd közfelkiáltással alternatív köztársasági elnököt választanak. Egyelőre a tagadáson van a hangsúly. Mindenki az ellenzék összefogását emlegeti ugyan, csak éppen senki sem akar senkivel ténylegesen összefogni.

Pedig egy majdani választáson csakis konkrét párt, konkrét jelöltjeire és listájára lehet majd szavazni. Méghozzá egyetlen egyre lesz érdemes mindenkinek, aki változást akar.

Gyanítom, hogy egyre többen leszünk ilyenek. S okosan kell majd dönteni, hisz ha mindent egy lapra kell feltenni, akkor az a lap lehetőleg ász legyen... Számomra világos, hogy sem az MSZP, sem az LMP, sem a Jobbik erre - különböző okokból - nem alkalmas.

Pont az LMP mutatta meg, hogy sajnos nem lehet más a politika. Azzal előjönni, hogy valaki még "szűz" a politikában, nem lehet, hisz másodpercek alatt elromlik... Ezért nem hinném azt sem, hogy akár a "millások", akár a szakszervezetisek majd önmagukban csodát tesznek. Mind hasznos résztvevői az ellenzéknek, de az Orbán-rendszer eltakarításához profi politikusra van szükség.

Szerencsére rendelkezünk ilyennel! Tudja ezt a felcsúti fenomén is... Nem kell más, csak hogy normális észre térjen az átlag magyar választó. Meg fogja tenni!

Senki sem akarja a kudarcos, semmirevaló rendszerben leélni az egyetlen életét. Orbán már megbukott, csak ahhoz kell idő, hogy a fejekben is tisztuljon az elmúlt évek fideszes über-mega-giga hazugságorgiája által kialakított hamis kép.

Tovább »

_A paródia ötéves évfordulója

A 2006. október 23-án előadott performance ötéves évfordulója elég érdekesre sikeredhet. A Viktor rajongók gyűlése ezúttal elmarad, maga a főhős éppenséggel Brüsszelben fújja a passzátszelet. Sameszai pedig várhatóan nem tudnának kellő lelkesedést indukálni, így inkább letettek a nagygyűlésről.


Most nem lesz "forradalom" sem. Az Orbán-féle ÁVO, népiesen tenorelhárító központ, nem fog vízágyúkkal kivonulni.

Az ország népe meg egyelőre sunnyog. Még egyesével reménykednek benne, hogy ők maguk valahogy megússzák az előttünk álló, az ő tavalyi rövidlátó, becsapott emberként leadott szavazataikkal megalapozott, előre látható katasztrófát.

Hogy Magyarország tartósan reménytelen helyzetben marad-e, vagy mindez egy lassú gyógyulási folyamat előzménye? Majd kiderül...

Tovább »

_Merjünk harmadikak lenni

Nem is baj, hogy Magyarország nem került be tegnap az ENSZ Biztonsági Tanácsába. Maga a felkészülési folyamat igen hasznos volt, hisz egy csomó miniállammal felvettük a diplomáciai kapcsolatot. Talán közülük került ki a félszáz, hazánkat tegnap támogató szavazat.


Ha bekerültünk volna, ma azt ünnepelnénk, de így is minden teljesen rendben van. Lapozzunk.

Egy személyes élményemet mesélem el tegnapról. Olyan emberekkel beszélgettem, akik rendszeresen a Fidesz-hírközlést ("közszolgálati" és rémhírtévék) hallgatják és el is hiszik az azokban hallottakat. Természetesen nem vitatkoztunk, annak nem volna értelme.

Megemlítettem azonban néhány tényt, hogy miképp reagálnak rá? Védik a 'mundér" becsületét! Tehát a propagandisták megérdemlik a fizetésüket, mert elhiszik nekik a maszlagot!

Még a Vitézy Dávid is biztosan kiválóan ért a budapesti közlekedés felvirágoztatásához... Hogy egyes bankárok milliókat keresnek, meg a hatalmas "százmilliós" végkielégítések... Megkérdeztem, hallottak-e Baranyay Lászlóról? Persze nem...

 Jó nekünk ez a harmadik hely! Hej-huj, vagy heje-huja-hajj...

Tovább »

_Líbia sztori...

Tegnap életét vesztette Kadhafi ezredes, aki 42 éven át Líbia megkérdőjelezhetetlen vezetője volt. Hogy hol és hogyan, azt még nem tudni biztosan. Egymásnak ellentmondó híresztelések kerültek a globális médiába, még a "forradalmárok" ellen (?), átmeneti (?) kormányának a képviselői részéről is.


Hogy "diktátor" volt-e, majd a történelem később eldönti. Jó, előlegezzük meg, hogy az volt...

Kérdés, volt-e valaha is más irányítás az arab világban? Ahogy dereng az ismereteim hátsó zugaiból, a hidzsra óta tán még soha nem volt demokratikus rendszer az araboknál.

Most persze a demokráciát mondogatják, legalábbis a propaganda szintjén, csak azt nem tudjuk, mit értenek alatta.

Mindenesetre egy más civilizáció, ahol holttesteket utcán vonszolnak, vagy nyilvánosan fiesztát rendeznek a bukott rivális halálát ünnepelve.

Ami az alapkérdés azonban: mindez tényleg spontán népi forradalom, vagy csak valakik jó pénzért eljátsszák, hogy az? A kérdés nem csak, és nem elsősorban Líbiára vonatkozik. Majd meglátjuk miféle új hatalom jön létre Egyiptomban. Nem hinném, hogy Amerika önmaga ellen dolgozna...

Tovább »

_Elterelés

Ha figyeli valaki a pártállami média erőfeszítéseit, azt tapasztalhatja, hogy mindenféle módon, cirkusszal, műbalhéval igyekeznek feledtetni a kenyér egyre nagyobb hiányát.


Nehogy már a valóságról legyen szó. Adóemelésről, járulékemelésről, üzemanyagárról, gyenge forintról, soha nem látott mértékre növő (igen, a "csökkentés" nem igaz!) államadósságról, stagnáló, megfeneklett gazdaságról, nem csökkenő munkanélküliségről, az önkormányzatok pénztelenségéről...

Dehogyis. Legyen szó inkább 56-os kárpótlásról, felelősök utólagos megbüntetéséről, Gyurcsányról, mint terroristáról...

Röhej. Hogy a sok buta, saját orráig sem látó magyar ember meddig eszi még ezt?

Tovább »

_Botrány?

Tegnap megvolt az amerikai nagykövet asszony találkozója hazánk megrontójával. A közlemény szerint közösen megállapították, hogy Magyaroszágon demokrácia van.


Elég meglepő közlés!

A részleteket hadd ne ragozzam. Két dolog lehetséges:

- valójában az udvariasság a valóság elfedésére szolgál s attól remélnek eredményt, hogy a nyilvánosság előtt nem sértik Orbán hiúságát, nem alázzák, mert az önkéntes "parancskövetésére" számítanak (a magyar zemberek meg gondolják csak, hogy ő fújja a passzátszelet s Washingtonban mindent jóváhagynak neki). Elvégre tavaly júniusban Barroso "parancsait" is követte...

- a nagykövet asszony valóban beveszi/elhiszi Orbán hazugságait, nem azt teszi, amit a főnökei elvárnak tőle. Ez esetben viszont rövid úton meneszteni fogják...

Majd a következő hónapokban meglátjuk, melyik a való...

Tovább »

_Válámi ván

Anno, egy Arkagyij Rajkin nevű kiváló orosz humorista (akkoriban szovjetnek titulálták) szokta volt rossz magyar kiejtéssel kezdeni a fellépéseit. Most is valami van.


Ma kap egy diplomáciai figyelmeztetést Orbán az amerikai nagykövettől. Merőben szokatlan dolog az ilyesmi szövetségesek között.

Hogy ért-e belőle, majd kiderül?

Tovább »

_Népszerű a Fidesz!

Legalábbis a választókorú népesség 10 %-a még akkor is elmegy Viktorra szavazni, ha aprófát  hasítanak a hátán, sőt örömmel veszi még azt is, ha kevesebbet kap a borítékjába, mert nyilván az ő szeretett vezére semmiről sem tehet. Legalábbis negatív értelemben. Ha süt a nap, azt viszont nyilván ő intézte el.


Mindez a tegnapi 20 %-os részvételi arányú püspökladányi időközi ogy. képviselő választásról jut eszembe, ahol a Párt 51 %-al nyert.

Halleluja... Második a Jobbik, harmadik az MSZP, Szili Katalin fideszkonform baloldali pártocskája is masszív 1 %-ot szerzett (mármint a 20 % 1 százalékát).

Mindebből elég nyilvánvaló, hogy a Fideszt mielőbb eltakarító ellenerő még nem jelent meg a színen. Pedig a takarítás sürgős volna, mielőtt még az is tönkremegy és összeomlik ebben az országban, ami még úgy-ahogy vegetál és működget.

Tovább »

_Hitler feltámadt

S megjelent pénteken Olaszliszkán, a Szögi Lajos halálának 5. évfordulóján tartott megemlékezésen.


Tényleg fogalmuk sincs itt az "zembereknek" a történelemről? Igazságról, tisztességről, emberségről, józan észről? Ostobák. Nincs hát...

Gyalázat a köbön. Bár a tudatlanok csak röhögnek egy jót, milyen eredeti poén.

Tovább »

_Rólam

2006. szeptember 11-én kezdtem blogot írni. Csepregen élek, ahol részt veszek a helyi közéletben. Amúgy pedig várkutató és történelmi-földrajzi érdeklődésű ember vagyok. Szenvedélyem a könyvek, térképek gyűjtése. Emellett szeretek sportolni, természetet járni. Cégem fő profilja a régészettel és a települések rendezési terveivel kapcsolatos szakmai-tervezési tanácsadás. Honlapom: www.atreus.atw.hu

_Archívum

_Blogroll

_Kedvenc szerzők

_Blogom címkéi



http://rss.djnaploja.blogter.hu/