_Csepreg ügyei

Tegnap megvolt az idei első félév utolsó rendes önkormányzati ülése. Ismét jelen volt a helyi TV - bár ahogyan hallom, megint nem össztestületi döntés következtében.


Az ülés elején személy szerint engem, mint az ülések egyetlen állandó civil résztvevőjét, köszöntött a PM. Megköszönte a Fő-tér megújítása kapcsán tett javaslataimat, segítségemet.

Interpellációra adott válasz is volt, melyet az azt megfogalmazó képviselő el is fogadott! A városi honlapon megjelenő dolgokról volt szó. Ki és hogyan kontrollálja a megjelenő anyagokat? Természetesen, jó csepregi szokás szerint nem a logika és az egyszerű, világos szabályozás felé megy a gondolkodás. Mert ugye utóbbi szerint a minimális szűrés (mégse legyenek kiskorúakat megrontó, vagy népirtásra buzdító tartalmak) a webmester dolga, a többinél meg elegendő lenne precízen feltüntetni, hogy kitől származik és kinek az álláspontját tükrözi...

Volt még rendőrségi beszámoló, ahol többen elmondták, hogy sajnálatosnak tartják az elmúlt félévben megszaporodott bírságolásokat. Mert ugye a szabályokat be kell tartani, de azért mégsem kellene ilyen gyakran élni a törvény szigorával. Talán okosabban kellett volna eljárni a rendőrség munkájának megítélést illetően? Mint tudjuk persze, a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve... Ahogy elnéztem az őrsparancsnok úr mimikáját, tegnap sem sikerült javítani a nexust.

Jó hír ezzel kapcsolatban, hogy megvan az Egészségházzal szemközti parkoló terve. Úgyhogy a Fő-tér felújításhoz kapcsolódva elhelyezik majd azokat a szükséges táblákat, amelyek ugyan eddig nem voltak, de mégis ott parkoltak, ahol ténylegesen lehetett s ami eddig "megtévesztő módon parkolónak nézett ki", az formálisan is az lesz.

Bizarr dolog, hogy a benzinkúttal szembeni bolthoz a jelenlegi táblák szerint semelyik irányból sem lehet szabályosan lekanyarodni. E gond megoldására azonban jelenleg nincsen pénz. A gyakorlatban persze a probléma nem is létezik, mert ténylegesen és szabálytalanul megközelíthető az üzlet.

Meghallgatta és elfogadta a testület a kistérségi munkaszervezet beszámolóját. Tárgyaltak még az SzMSz módosításáról és egyéb témákról is.

Tovább »

_Hillary Clinton

Kíváncsian várom, a demokrácia globális védelmezőjeként ismert Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere reagál-e ismert ellenzékiek (anno 1989 előtt is és most újra azok) hozzá intézett nyílt levelére?


A diplomáciában persze vannak kötelező udvariassági szabályok s egy Tom Lantos Intézet megnyitása nem feltétlenül alkalmas a világos és nyílt beszédre. Azonban azt gondolom, hogy ha most nem, akkor mikor?

A levél szövege:

http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=76590:az-egykori-magyar-demokratikus-ellenzek-resztvevinek-levele-hillary-clintonhoz&catid=79:kiemelt-hirek&Itemid=115

Amerika ma színt fog vallani... Így, vagy úgy? Kíváncsian várom.

Tovább »

_Daliás Leventék

Most nem a két háború közti fasisztoid-militarista típusú hazai ifjúságnevelésről akarok szót ejteni, hanem az Árpád-ház két tagjáról.


Az egyik Árpád fia volt, aki egy feljegyzés szerint 894-ben sikeres bulgáriai hadjáratot vezetett. Több adatunk nincsen róla, úgyhogy egyesek ebből arra következtetnek, hogy hamarosan, talán a besenyőkkel vívott harcokban életét is veszítette.

Egy másik Levente Árpád fia Zolta, fia Taksony, fia Béla (Mihály), fia Vazul fia - tehát Árpád szépunokája volt. Mivel apja merényletet követett el I. István királyunk ellen, Levente a testvéreivel, Endrével (Andrással) és Bélával együtt száműzetésbe kényszerült. Csehországba, majd onnan tovább Lengyelországba és Kijevbe, a mai Ukrajna fővárosába.

Onnan a nagy pogánylázadás idején tért haza 1046-ban. Állítólag pogány érzelmű volt, de a keresztény Magyarországban mégsem okozott ezzel különösebb kárt, mert gyorsan meg is halt. Hiába, tudta mi a dolga! Dédapja, Taksony nagyfejedelem mellé temetkezett a Pest megyei hasonló nevű faluban.

Ennyi mára a történelmi "mese"....

Tovább »

_László, Ulászló, Vladiszláv

A László talán a legnépszerűbb magyar férfinév. Öt királyunk is uralkodott ezen a néven. De lehet, hogy több?


Ha valaki előveszi a legrégebbi nyomtatásban megjelent magyar nyelvű történelmünket, Pethő Gergely: Rövid magyar krónikáját (1660), abban még nyolc László királyt talál.

Ugyanis az 1301-1305 közt uralkodó cseh Vencel, hazánkban szintén a László nevet viselte (V.).

I. Ulászló (1440-1444) VI. Lászlóként szerepel. A ma ötödiknek nevezett Habsburg (Postumus-Utószülött) László (1440/1452-1457) a VII.

Míg II. Ulászló (1490-1516) a VIII.

Végülis csak egy konvenció, hogy - ki tudja milyen alapon - önkényesen különbséget teszünk a László, Ulászló és Vladiszláv között. Nyelvészetileg ugyanis egyetlen szláv eredetű névről van szó. Csak a magyar ajkon a nehezen kiejthető Vladiszlávból László lett, mert úgy egyszerűbb kimondani.

Tovább »

_Az antikommunista demagógia éppen szünetel

A világ legnagyobb lakosságú és lassan alighanem gazdaságilag is legerősebb országának miniszterelnöke jött Budapestre. Egy tucatnyi megállapodást írt alá a magyar kormányfővel.


Ez így rendben is volna.

Képzeljük el azonban, ha ugyanezt nem a fülkeforradalmárok dúcséja csinálná?

Lenne itt rögtön hazaárulózás, kommunistázás, világvége...

Tovább »

_Horvátország is EU-tag lesz!

Az EU tagállamainak vezetői tegnap egyhangúan (másképp az ilyesmi nem is lehetséges), zöld jelzést adtak Horvátország csatlakozásának. 2013 július 1-től így 28 tagúra bővül a közösség.


Mindez éppen 20 évvel a független ország kikiáltása után.

Remélem, hamarosan sor kerülhet Szerbia felvételére is. Nekünk magyaroknak, véleményem szerint egyformán jó kapcsolatra kell törekednünk minden szomszédunkkal.

A horvát-magyar kapcsolat - közös történelmünk - amúgy elég pikáns múltra tekint vissza. Javaslom a téma iránt érdeklődőknek Sokcsevits Dénes: Magyar múlt horvát szemmel című kiváló művét!

A jelen sem semmi! Az állítólagos Hernádi-Sanader vesztegetésről, kíváncsi vagyok, mi fog kiderülni...

Tovább »

_Döbbenet

Tegnap hitetlenkedve olvastam a hamarosan felállításra kerülő magyar kényszermunkatáborok tervével kapcsolatos cikkeket. Túlzásnak, abszurdnak és hihetetlennek tűnt mindez a 21. században.


Aztán Pintér elvtárs tartott egy sajtótájékoztatót, melyen nem cáfolta a dolgot, sőt azt mondta:

"Nem megfigyelésről van szó, (hanem) vezénylésről, irányításról, szervezésről"

Havi 20 ezer Ft körüli éhbérét dolgoztatnának embereket nyugdíjból kényszerreaktivált rendőrök, katonák felügyelete alatt. Egy felügyelőre 4 közmunkás jutna. A vezénylés vajon gumibottal történik majd?

 A kényszermunkások barakkokban, kontérekben fognak lakni, a felügyelők jobban meg lesznek fizetve s nekik valamivel komfortosabb elhelyezés dukál.

Orbán azt is kifejtette, hogy nem gépekkel, hanem kézi erővel szándékoznak majd futball-stadionokat, gátakat építeni, csatornát tisztítani.

Mindez most, 2011-ben lehetséges az Európai Unióban? 

Tovább »

_Édua "királyné"

Ma egy kis történelem... IV. (Kun) László királyunk (1272-1290) felesége Anjou Izabella szicíliai-francia hercegnő volt. Azonban férje nem igazán kedvelte.


Igazából, egy Édua nevű kun leány volt a szíve csücske.

Idáig még nem is keltett volna különösebb feltűnést a dolog. Más királynak is volt szeretője (korabeli kifejezéssel: ágyasa). A nemzetközi és hazai botrány abból lett, hogy a magyar király a hivatalos királynét a margitszigeti domonkosrendi apácakolostorban interválva tartotta.

Miközben Édua a nyilvánosság előtt is a király párjaként szerepelt. Állítólag egy alkalommal László, nem kis botrányt okozva, még közönség előtt is magáévá tette. Persze rosszakarói annyi mindennel vádolták a királyt, hogy nehéz eldönteni, hogy konkrétan ez, vajon igaz lehetett-e?

Tovább »

_A diktatúra minőségromlással jár

Ma reggel interjút adott a fidesz-propaganda (valaha közszolgálati) MR 1 Kossuth Rádiónak Pandula Attila, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság elnöke.


Aki nem tud latinul: a címertani és családtörténeti, származástani témákkal foglalkozó szakemberek társaságáról van szó. 

A riporter számára magas léc volt a genealógiai szó kiejtése, ezért geneorológiai társaságot emlegetett, amúgy konzekvensen (ne tessék nyomozni, az semmit sem jelent). A szakember ugyan próbált közbeszólni, de hát nem tudott...

Tartalmilag a ma megszavazandó fideszes fővárosi zászlóról volt szó. Az eddigi, 1873 óta hagyományos vörös-arany-kék színeket ugyanis egy fehér zászlóval cserélik fel, a szélein vörös és zöld farkasfogakkal.

Valószínűleg előre nem volt leegyeztetve a szakemberrel semmi, mert őszintén elmondta, hogy bizony ebben a formában, mint városi zászló az szakmailag elfogadhatatlan. A középen címeres farkasfogas zászló ugyanis a magyar katonai csapatzászlók hagyományos formája, de városi zászlónak nem való...

Hiába, a vexillológia (zászlótan) is egy szakma... Hozzáteszem a rádiós újságírás is az volna.

Tovább »

_Köszönjük, miniszterelnök úr!

Borut Pahor, Szlovénia miniszterelnöke egy sajtóbeszélgetésen kifejtette e véleményét a magyarországi új alkotmányról, jogalkotásról s magáról népünk - legalábbis tavalyi 2,7 Milliós része - vezéréről.


A magyar külügy sérelmezi. Hiába, kínos tükörbe nézni. Az egész világot nem vehetik kézi irányítás alá s a világsajtót sem tudják Szalai Anomáliával ráncba szedni...

Kötelező olvasmány:

http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=75552:az-oetoedik-pecset&catid=71:a-napi-apro&Itemid=109

Tovább »

_Napi Fidesz-abszurd

Ezúttal Kósa Lajos, Debrecen "disznófejű nagyura" lepett meg kreatív javaslatával.


Elképzelése szerint annak az önkormányzatnak a tagjai, akik idején "csődbe" jut egy település, tíz évre veszítsék el választhatóságukat.

A napi hazugságokon szocializálódott emberek "igazság"-érzetét ez látszólag kielégíti. A normális, józan gondolkodás pedig úgyis fölösleges, mert nem hasznosul azonnali politikai zsákmánnyal - gondolja  a kétségtelenül sikeres, mert überhazug és szuperdemagóg városvezető..

Demagógia+hazugság=Fidesz...

Ugyebár nem nehéz belátni, a tetteiért és lépéseiért, szavazataiért mindenki felel. Ez idáig jogos! Ám mi van az ellenzéki képviselővel, aki ellene szavaz a hibás döntésnek? Ő is együtt bűnhődik azokkal, akiknek a döntését - lévén kisebbségben - nem tudta megakadályozni?

"Kommunizmus"+pártállami gondolkozás=Fidesz...

(a macskaköröm csak azért, mert a valódi kommunizmus, egy idealisták által elképzelt, de sehol meg nem valósult, kizsákmányolás-mentes társadalom lett volna)

Már megint kilóg a lóláb. Ez a Kósa-féle logika, vegytiszta pártállami logika. Ott valóban csak egy irányba húzhatott mindenki, vagy eleve be sem lépett a "közéletbe".

Szép, régi "új" világ...

Tovább »

_Fidesztán napi hazugsága

Mivel tudom az ellenkezőjét, vettem csak észre az adófizetők pénzén fenntartott MR1 Kossuth Rádió vasárnap reggeli Fidesz-propaganda műsorának aktuális napi hazugságát. A Somló-hegynél és hegyen tartott megemlékezésről van szó.


Antall József, a szovjet csapatok kivonulásának befejeztével tartott itt először beszédet 1991. június 19-én. Ennek kapcsán hagyományosan az MDF szervezett minden évben kulturális programokkal, grundfocival és főzőversennyel egybekötött megemlékezést.

Ezt az idén állítólag "civilek" tartják (vajon mikor?)... Amióta az MDF nincs...szól a "tájékoztatás".

Nos, tegnap is megvolt a hagyományos rendezvény, az MDF jogutódja, a JESZ (Jólét és Szabadság Demokrata Közösség) szervezte. Persze a néphülyítő pártnak és propagandaeszközeinek úgy kell tennie, mintha ez meg sem történt volna...

(Fidesztán, 2011.)

Tovább »

_Románia tartományi átszervezése

Romániában az eddigi 41 megye helyett, az Emil Boc vezette kormány 8 tartományt szeretne létrehozni (a koalíciós partner RMDSZ kompromisszumként 16-ot).


Magyarországról viszont azt a hamis illúziót táplálja a Fidesz-kormány, hogy csak szándék kérdése a magyar területi autonómia, Székelyföld és esetleg a Partium magyarlakta területeket tömörítő új etnikai tartománnyá válása (egyszer még tán Magyarországhoz való reménybeli átkerülése is).

A kettős állampolgárság kiterjesztése, valóban magyar támadás a szomszéd országok ellen. Ezt csak azok a balkáni államok nem kifogásolják nyíltan, amelyek maguk is a szomszédok rovására történő, etnikai vagy történelmi alapú terjeszkedésről ábrándoznak. A magyar nemzet és az állampolgárság összemosása másképp nem értelmezhető. Ha a kettő azonos, akkor minden talpalatnyi föld, ahol magyar állampolgár áll, az valamilyen módon Magyarország része.

Ezt persze a szokott hazudozással megpróbálják átkenni, össze-vissza és keresztül-kasul kommunikálni...

Egy probléma van ezzel a hazánkban is divatos, őrült nacionalizmus szítással: sajnos mások is hasonlóvá válnak. Ha a kisebbségi magyarokat Magyarország részévé akarjuk tenni, az kiváltja az ellenreakciót, a többség is meg akarja védeni a hazáját. Márpedig Romániában a magyarok részaránya csak mintegy 8 %... 

Nem kellene a realitásokkal szembenézni? A megbékélés és a múlt civilizált lezárása nem volna szerencsésebb?

 

Tovább »

_Orbán után

Sajnos nem holnapról s még csak nem is holnaputánról beszélek, de biztos vagyok benne, hogy az orbáni zsákutcából ki fog farolni az ország. Most még csúszunk lefelé a lejtőn, sajnos lesz még lejjebb is...


Nehéz elképzelni, mi jöhet még, de a fideszes ámokfutás folytatódik. Lassan a totális zsarnokság, a teljes rendőrállam, az államilag finanszírozott hazugság-hegyek borítanak és uralnak el mindent. Európa meg félrenéz...

A kérdés, ki fogja majd felnyitni a "magyar emberek" szemét? Most még úgy tűnik, mindenki a kádári korból ismert módon próbál meg "túlélni": nem lát, nem hall, nem beszél, nem politizál. Bízik benne, hogy pont őt majd nem fogják megbüntetni. Neki magának talán lesz munkája. A magánélet viszonylagos háborítatlansága talán megmarad?

A kérdés az, hogy Európa közepén népfelkelésre lesz-e szükség, vagy kénytelen-kelletlen olyan tiszta választásokat tartanak majd, ahol nem hamisítják meg a tényleges választói akaratot? Elméletileg, mivel mégiscsak az EU tagjai vagyunk, utóbbira lehet(ne) számítani.

Bár, ahogyan eddig is békésen elnézték Brüsszelből a nyílt önkényuralmi diktatúra, a zsarnokság építését, ki tudja?

Ha lesznek még tényleges választások s nem csak a "nemzeti konzultációnak" csúfolt közröhej mintájára lehet majd ikszelni, az eleve hazug kérdésekre, akkor tudni kell majd ellenmérget állítani a mostani orbáni őrültséggel szemben.

A hétvégén érdekes fejleményekre számíthatunk ezzel kapcsolatban. A ráció győz-e vajon, vagy  a rövidlátó ostobaság? Majd kiderül.

Tovább »

_Bohócforradalom

Kíváncsi vagyok, hogyan sikerül a Kónya Péter és Árok Kornél által mára meghirdetett tiltakozás?


Sokan megtesznek mindet annak érdekében, hogy ne sikerülhessen. Hír szerint valamennyi rendőrt - a potenciális résztvevőket - berendelték egy fokozott közbiztonsági ellenőrzésre a mai és a holnapi napra. Így legfeljebb, csak a szabadságon lévők tudnak tiltakozni...

Természetesen az országos - közszolgálatinak csúfolt - hazugság-gépezet is mindent megtesz azért, hogy vagy hamis színben tüntessen fel minden a rezsimnek nem tetsző dolgot, vagy teljesen elhazudja, agyonhallgassa azt.

Ehhez ma már csak egy Észak-Koreához, az ottani kommunista diktatúrához hasonlítható gépezet áll az Orbán-rendszer szolgálatában.

Egyébként nem hiszem, hogy Kónyáék alapötlete szerencsés volna! Nem a jogaiktól frissen megfosztott munkavállalók a bohócok ugyanis. Aki pedig tavaly elkövette azt a több mint bűnt (szarvashibát), hogy tavaly a Fidesz-cirkuszra szavazott... 

Jelentős részüket sajnos annyira megmérgezte a 2002 óta tartó következetes és gátlástalan hazugság-orgia, hogy a valóságot abszolút képtelenek érzékelni.

A többiek pedig még nem tartanak ott, hogy nyilvánosan elhatárolódjanak tegnapi szerencsétlen ballépésüktől. Ők, jobb esetben még csak elkezdenek ébredezni, hogy hoppá...

Tovább »

_Rólam

2006. szeptember 11-én kezdtem blogot írni. Csepregen élek, ahol részt veszek a helyi közéletben. Amúgy pedig várkutató és történelmi-földrajzi érdeklődésű ember vagyok. Szenvedélyem a könyvek, térképek gyűjtése. Emellett szeretek sportolni, természetet járni. Cégem fő profilja a régészettel és a települések rendezési terveivel kapcsolatos szakmai-tervezési tanácsadás. Honlapom: www.atreus.atw.hu

_Archívum

_Blogroll

_Kedvenc szerzők

_Blogom címkéi



http://rss.djnaploja.blogter.hu/