_Itt a piros, hol a piros...

A legutóbbi verzió szerint ma jelentették volna be, hogy a tavaly a szavazatukat leadók 52,7 %-a (2,7 Millió honfitársunk) által megválasztott kormány érdemben mit akar kezdeni az országgal. Állítólag majd holnap megtudjuk (?).


Nem sok jót ígér, hogy a nagy szemfényvesztő, illuzionista helyett ezúttal sameszai, Matolcsy és Navracsics állnak majd a mikrofonok elé. Nyilván velük akarja elvitetni a balhét. Na és természetesen, Gyurcsány a hibás...

Tragikus, hogy a "magyar emberek" ostobasága ide juttatta hazánkat. Talán majd a valóságból tanulnak valamit s legközelebb okosabban döntenek saját sorsukról?

Tovább »

_Ákos halála

Megint egy kis történelem. Nem igazán jutott el a szélesebb közönség tudatáig, milyen súlyúak voltak I. László királyunk kunok fölött aratott győzelmei.


Előbb 1091 nyarán Kapolcs vezér kunjait verte szét a Pogányos mellett, Temesvártól délkeletre.

Az év végén, vagy a következő esztendő elején pedig az ő megbosszulásukra hazánkra törő, Ákos vezette kunokat győzte le a Dunához közel, Orsova és Szörény környékén.

(Különben Szent László volt az első kommunisták egyike, mert a krónika szerint vörös zászlójával támadt a kunokra.)

Szintén tanulságos a krónika tudósítása arról, hogy "a király az első rohamban leszúrta a kunok vezérét, Ákost". Ez egyértelműen jelzi, hogy nyugati lovagi típusú harcmodort alkalmazott a magyar király serege, legalábbis annak elit egysége.

Érdekes, hogy Magyarországon több Kapolcs és Ákos helynév is van. Ezek azzal magyarázhatók, hogy a kunokhoz hasonló török személynevek gyakoriak voltak az árpádi magyarok (s természetesen már az avarok) között is.

Tovább »

_A ribizli vagy a meggy vörösebb?

Kb. tíz éve létezik a "kommunizmus" áldozatainak emléknapja. Azért a macskaköröm, mert igazából Szamuely, Rákosi és Kádár áldozatairól van szó (persze ha így mondjuk, akkor nem lehet aktuálpolitikai hasznot húzni belőle). Csepregen tegnap első ízben volt róla köztéri megemlékezés.


Kb. félszázan voltunk ott. A hivatalos Fidesz-vonalba nem illett a program, mert a Jobbik csepregi szervezete volt  a rendező. Szónokként a helyi elnökön, Takács Adriánon kívül, Bana Tibor megyei elnök és Novák Előd országos alelnök - mindketten országgyűlési képviselők - szerepeltek.

Ma reggel olvasom a megyei napilap egész oldalas cikkét, egy Fidesz-közeli újságírónő tollából. A fő cím szerint 500 ezer áldozata volt a kommunizmusnak. A szövegből aztán kiderül, hogy - kerekítve - 600 az 1919-es vörösterrornak, 400 pedig a Kádár-féle 56 utáni megtorlásnak. 500:1 - sag schon...

Arról már nem szól a fáma, hogy a fehérterrornak, illetve az 56-os felkelésnek az ellenkező oldalon is hasonló számú áldozata volt. Most ne ragozzuk, hogy a tyúk volt előbb, vagy a tojás...

Nem volna illő a csepregi 1951-es "fegyveres összeesküvés" elítéltjeinek a számát a holokauszt helyi áldozatainak számával sem összehasonlítani (lásd a zsidó-temető emlékművét), hisz a mennyiség csak egy dolog. Egyetlen egy áldozat is megengedhetetlen.

Mindenesetre a 20. század történelme politika által sújtott terület. Kéretik óvatosan elővenni és gyanakvással hallgatni az angyal (?) és az ördög (?) küzdelméről szóló szónoklatokat. A "vörösök" és a nácik rémtettei valóban megtörténtek, de a kettő közé egyenlőségjelet tenni, tipikus kelet-európai hazugság.

Na jó, jelenleg népszerű hazugság, de attól hogy valami népszerű, még nem lesz igaz. Egyenlőségjelet inkább a hazai vörös- és fehérterroristák közé lehet tenni. Ahogyan egyenlőségjelet lehet tenni a kegyetlen ávósok és az őket brutálisan kivégző 56-os felkelők közé is. Utóbbiak sem voltak különbek.

Előbb-utóbb el kell jutni az igazságos, tárgyilagos szemléletig. Tudom, ez nem könnyű. Főleg az über-mega-giga hazugság sújtotta Magyarrszágon, a megbolondított emberek hazájában.

 

Tovább »

_Géza

Szent István alakja és kultusza háttérbe szorította apjáét, Gézáét. Mivel fia a tökéletesség netovábbjaként került tálalásra, apja szükségszerűen esendőbb lehetett csak.


Pedig - ha sejtésem nem csal - fia életében már csak az országegyesítő harcok záró akkordjaira került sor. Először a dinasztián belüli vitát kellett fegyverrel eldönteni. Itt Koppány volt az ellenfél, akit utólag szintén a rossz megtestesítőjeként kellett ábrázolni, bár lehet hogy neki volt igaza?

Utána következett az erdélyi nagybácsi, Gyula. Vele afféle light-os leszámolásra került csak sor. Utolsónak maradt a sor végére a Marostól Al-Dunáig terjedő délalföldi tartomány ura, Ajtony.

Viszont míg a hét országból egy lett, néhány csatára nyilvánvalóan sor került.  Ezeket még Géza vívta. A közhelyszerű választ, miszerint István alapította volna a magyar államot, azért alaposabban meg kellene gondolni. Mitől állam az állam?

Tovább »

_Kisebb kormányzat?

Régi igény az állami kiadások lefaragása, a bürokrácia csökkentése, a szabályok egyszerűbbé és áttekinthetőbbé tétele.


Szavakban mindenki ezt képviseli.

Ha a gyakorlatot nézzük, akkor viszont a jelenlegi, karcsúbbnak hazudott kormány a maga rekordszámú államtitkárával és helyettes államtitkárával eleve kétséget ébreszt az állítás igaz voltát illetően.

Ha a hivatalosan közölt létszámadatokat nézzük, akkor bizony nem hogy csökkent, hanem "természetesen" tovább növekedett a kormányzatban foglalkoztatottak létszáma.

Gyurcsány-kormány (2008): 5787 fő

Orbán-kormány (2011): 6054 fő

A részleteket lásd:

http://www.origo.hu/itthon/20110223-bovitette-a-miniszteriumok-letszamat-az-orbankormany.html

Persze minderre megvan nyilván a magyarázat. Most népünk fokozottabb boldogítása folyik!

Magyarország lassan már tényleg teljesen happy...

Tovább »

_Roppant kínos blamázs

Tarr Béla magyar filmrendező megnyerte a berlini fesztivál fődíját, az ezüst medvét. Utána interjút adott a Der Tagesspiegel című lapnak, majd utóbb ugyanő hamisítással vádolta az interjút készítő újságírót. 


Blamázs, hogy az interjúról hangfelvétel is készült, tehát az utólagos vitát könnyedén el lehet dönteni, ki mond igazat s ki módosít utólag. Azóta pedig nem nyilatkozik. Nem ismerem a rendező urat, sem a filmszakmát művelőkkel nem vagyok érdemi kapcsolatban.

Így azonban roppant kínos az egész. Vagy egy egyenes, komoly ember Tarr Béla s akkor tudja mit beszél egy interjúban. Vagy nem egyenes és nem komoly, amit én nem feltételezek ismeretlenül senkiről sem! Pláne egy díjnyertes film alkotójáról, akire büszkének kell (?) lennünk. Ugyanis ha azt mondta, amit az interjúban leközöltek, akkor egy bátor, európai, öntudatos demokrata. Ha meg ezt cáfolja, akkor a kormány kegyeit, filmekre szánt pénzeit kereső, megélhetési, "no comment"...

A részletek:

 http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=54726:der-tagesspiegel-kavarodas-tarr-bela-rendez-interjuja-koeruel&catid=79:kiemelt-hirek&Itemid=115

Tovább »

_Seuso-kincs

Mivel ma nem akarok a politikáról írni, csak ismételni lehetne már elmondott dolgokat, beszámolok egy futó kalandomról a római-koros régészet területén.


Egy barátomtól kaptam egy linket:

http://konteo.freeblog.hu/archives/2011/02/02/a_seuso_ugy/

Ennek kapcsán a napokban utánaolvastam, -néztem az elérhető információknak.

Bizony döbbenetes "állatorvosi ló", többféle szempontból is. Az 1970-es évek végén találták meg a Polgárdi és Kőszárhegy határán lévő hegyen (mások szerint Szabadbattyántól északra, a Sárvíz-csatorna mellett) a sok-sok milliárd Ft értékűre becsült ezüstkincset. 1980 decemberében a megtaláló, Sümegh József akkor 24 éves, leszerelés előtti napjaiban lévő sorkatona - korabeli megállapítás szerint - öngyilkosságot követett el. Valószínűbb magyarázat szerint viszont a kinccsel összefüggésben gyilkolták meg (sikeresen öngyilkosságnak álcázva).

A kincs 65,5 kg összsúlyú 14 aranyozott ezüst tárgya 1990 elején New Yorkban bukkant fel egy árverésen. Akkoriban derültek ki (10 évvel a haláleset után) Sümegh halálának gyanús körülményei, illetve előkerültek azok a ma is élő szemtanúk, akiknek Sümegh megmutatta az eredetileg értéktelennek vélt tárgyakat. Emiatt a magyar állam pert indított (pontosabban beszállt egy Libanon által már elindított perbe), a kincs megszerzése érdekében. Ezt azonban az amerikai bíróságon, egyértelmű bizonyíték hiányában 1993/94-ben elvesztette. A bíróság nem vette figyelembe, hogy a kincset tartalmazó üstön ugyanazt a talajt mutatta ki egy magyar vizsgálat, mint a Sümegh halálának színhelyét jelentő, akkoriban elhagyott, romos pince talaja. Ebben utólag megtalálták egy éppen akkora méretű, utóbb visszatemetett gödör nyomát, mint amibe a kincs meglévő részét tartalmazó üst belefért.

Utóbb újabb tanúk (illetve részben önjelölt, állítólagos tanúk) is felbukkantak. Főképp azóta, hogy 2000-ben az akkori NKÖM 10 Millió Forintos nyomravezetői jutalmat tűzött ki. Később felmerült, hogy esetleg emelni is lehetne a díjat, tekintettel a kincs 16-20 milliárdos (!) értékére.

Azóta sem mozdultunk, egy tapodtat sem előre. Igazi kihívás mindenkinek, aki kedvet érez a nyomozáshoz.

Tovább »

_Sopron és a koronázások

Kevesen tudják, hogy Sopronban, a bencés (korábban ferences) ún. Kecske-templomban három koronázás is volt.


1622-ben Gonzaga Eleonóra királynét, II. Ferdinánd feleségét, 1625-ben III. Ferdinánd királyt, 1681-ben pedig Eleonóra Magdolna királynét, I. Lipót harmadik (!) feleségét koronázták itt.

A koronázások színhelye 1543 - a török hódítás - előtt általában Székesfehérvár volt. Utána pedig Pozsony. Csak a legutolsó királyokat koronázták Budapesten.

A kis koronázó-domb ma is megtekinthető Sopronban, a hasonló nevű utcában, ahonnan III. Ferdinánd a négy égtáj felé suhintott a kardjával, jelezvén, hogy megvédi az országot bármely irányból jövő támadás ellen.

Tovább »

_Még a turisták is...

Tegnap este spontán beszéltem Lüneburg (Alsó-Szászország) környékéről jött német turistákkal. Meglepetésemre a médiatörvényt hozták szóba.


Kérdezték mi a véleményem róla? Megosztottam velük.

Európa nyugati felén az emberek kényesek a szólásszabadságra, a demokráciára. Mi még nem tartunk ott. Attól tartok, a szabadságjogok nem igazán érdeklik az átlag magyart. Várja az osztogató állambácsitól a gondoskodást, a sültgalambot. Emiatt szavazott tavaly a leggátlástalanabb ígérgetőre.

Most pedig megy az életkörülmények tényleges javulása helyett a pótlék cirkusz. Az új fideszes jelszó: kenyér helyett is cirkuszt!

Mondjuk jelllemző volt, hogy az egész vendéglőben hárman voltunk. Jól élnek Orbán országában a magyarok...

Tovább »

_Nekrológ helyett

Tegnap temettük Csepregen, a város történelmi temetőjében Reichardt Györgyöt (1929-2011), Gyuri bácsit. 


Nem mindennapi volt a búcsúztatás. Plébános úron és a helytörténeti múzeum alapítóján, Wellner Lőrincen kívül, elbúcsúztatta őt a magyar veteránrepülősök szövetsége is, melynek egykori pilótaként tagja volt. 

A temetés perceiben egy három repülőből álló kötelék húzott el a temető fölött, majd a repülők egyesével is visszatértek tisztelegni az elhunyt emléke előtt. 

Gyuri bácsi sokoldalú, jó kedélyű ember volt. Több könyvet is írt. Egyik legfontosabb képes albuma Csepreg ezredfordulós körképe címen jelent meg 10 évvel ezelőtt. Ma már kordokumentum.

 http://bookline.hu/product/home!execute.action?id=2100167127&type=10&_v=Reichardt_Gyorgy_Csepreg_ezredfordulos_korkepe

Tovább »

_Nem lesz csúcstalálkozó májusban

Eddig azt találgatták, vajon Hillary Clinton amerikai külügyminiszter eljön-e Orbánnal fényképezkedni. Mára kiderült, inkább a második félévben, Lengyelországban tartják meg az EU és keleti partnerországainak csúcstalálkozóját.


Pedig ez lett volna a magyar elnökség talán leglátványosabb rendezvénye. Több mint kínos hazánk európai szereplése. Más kérdés, hogy az európai bizottság is érthetetlenül és fölöslegesen finomkodik. Pedig ezzel önmaga hitelét ássa alá, az egész európai demokratikus értékrendet teszi kérdésessé.

Keményen el kellett volna ítélni Magyarországot! Ehelyett finomkodnak. Kroes asszony - pedig igazán nem kéne neki - elégedett a magyar kormány kamu válaszával a médiatörvény módosítását illetően. Egy szavuk sem igaz pedig.

Hiszem, ha látom...

Tovább »

_Nehéz a bizonyítványt magyarázni

Tegnap Csepreg képviselő-testülete 5 igen szavazattal, egy nem (ZE) és egy tartózkodás (HJ) mellett elfogadta  a 2011-es év költségvetését.


Főösszege 1.146 Millió Ft, ebből kőkemény 1,8 Millión volt némi drámai huzavona. Persze meg lehet fulladni 1 méterre is a parttól, ha éppen akkor fogy el az erő, de azért az mégis szokatlan.

Az összevont oktatási intézmény huszonegy-két munkatársával kellett szembenéznie volt kollégájuknak, a mostani PM-nek. Az egyik - családtagja révén érintett - képviselő még az éves, sőt a négyéves tiszteletdíját is felajánlotta volna a zeneiskolai részleg alapvető működési feltételeinek biztosításához. A jegyző meg is jegyezte, hogy hasonló problémák ezután is tucatszámra jelentkezni fognak, akkor mit tud majd felajánlani...

Aggodalommal várom, hogyan tudják majd kezelni a kétségtelenül drasztikus megszorítást? (Bár, ahogy az egyik tehetséges fideszes képviselő mondta, ez nem is "megszorítás"!)

Egyébként az egyik képviselő szóvá is tette, hogy visszautasít minden személyét érintő igaztalan, bántó kritikát. Ezen kissé elcsodálkoztam, mert még nem hallottam semmilyent. Másik képviselő is rendre utasította a közönséget, mondván, majd a négy év végén tessék értékelést megfogalmazni.

Visszás volt, hogy a PM mindössze kétszer 1,5 perc hozzászólási időt adott a megjelentek képviselőinek (hibásan hivatkozva az SzMSz-re!). Viszontválaszként pedig hosszas, (ki)oktató jellegű kiselőadásokat tartottak ő maga és az utána megszólaló képviselők is.

Az intézmény közalkalmazotti tanácsának elnöke (az egyik másfél perces felszólaló), a testületi ülések közvetítését is - teljesen jogosan - hiányolta. Senki, semmiről nem értesül a szóbeszéden kívül a városban. Egy tíz éve megszokott nyilvánosságból visszaléptünk a "kőkorszakba". Ahogy látom, a jelenlegi képviselő-testület többsége nem híve az élő közvetítésnek. Helyette majd tájékoztatás gyanánt, interjúk lesznek félórás vegyes magazinműsorba ágyazva.

Mi lenne, ha mégiscsak újra élő közvetítés lenne? Mondjuk - nem értem miért nincs, amikor saját verbális kijelentése szerint, legalább 4 képviselő támogatná azt s a félórás magazinnál igazából többe sem kerülne?

Tovább »

_A hazugság kormánya és lebutított közönsége

Elképesztő méreteket öltött a magyar történelem leghazugabb, mindenkit hülyének néző ún. kormányának ostobaságot sulykoló kampánya. Így már érthető, miért kellett szinte a teljes médiát  propagandaeszközként birtokba venniük.


A "közszolgálati" (értsd: Orbán-propaganda) rádióban azt magyarázta az egyik kurzustitán, az ebből amúgy szépen megélő Rogán Antika, hogy majd jól utánananéznek, kinek csökkent az új adórendszer miatt a nettó bére a magánszférában s akár szankciókat is kitalálnak a munkáltatók ellen.

Mintha bizony, nem ők vezették volna be az adócsökkentésnek hazudott adóemelést? Általános iskola 2. osztályának megfelelő matematikai színvonalon mindenki tudhatja, hogy az adójóváírás csökkentése és a nyugdíjjárulék 0,5 %-os emelése miatt, ezzel párhuzamos bruttó béremelés nélkül, eleve csökkennie kellett a nettó bérnek.

A "béremelés" sem annak formai címzettjéé lesz, hanem a hatalom-mániás, tehetségtelen, hazug és gátlástalan rablóbandáé. Ők tényleg havi félmilliókkal visznek haza többet, mint tavaly. Kifelé és befelé egyaránt hazudnak, mint a vízfolyás. Nem lesz ennek jó vége!

Rövidlátó, megtévesztett, jobb sorsra érdemes magyar emberek! Külföldön már látják, kiknek szavazott méltatlanul bizalmat tavaly 2,7 millió honfitársunk. Demokrácia-rombolásból jeles, közgazdaságtanból elégtelen. Mikor ébredtek fel végre saját hülyeségetekből?

 

Tovább »

_Orbán újabb semmitmondása

Tegnap az országggyűlés tavaszi ülésszaka miniszterelnöki felszólalással kezdődött. Mint általában, most is azt várták sokan, hogy megtudjuk a kormány hogyan képzeli el hazánk dolgainak rendbetételét, egy majdani, valamikori, leendő felívelő szakasz megalapozását.


Hisz kifelé folyamatos ennek az ígérete. Érdekes módon a külső befektetők orra előtt már lassan egy éve húzzák-vonják a racionalizálás, az állami kiadások lefaragása, a közterhek csökkentése mézesmadzagját.

A gyakorlatban ugyan ennek az ellenkezője történik, de - szintén ígéret szerint - ez csak átmeneti.

Tegnap megtudtuk, hogy OV megbízta Matolcsyt az ország újjászervezésével. Ennek programját március 15-ig meg is alkotja (megint két hét csúszás a legutóbb február 28-ra ígért bejelentéshez képest). Kérdés, mit csináltak eddig, az eltelt 10 hónapban?

A szokott hazugságokról nem is érdemes szót ejteni. Ezeket tegnap is elismételte: hazánk állítólagos megsértéséről a médiatörvény miatt, a mindenkinek jó lesz, senkinek nem csökkenhet a fizetése... 

Egy "ügyefogyott, szerencsétlen" miniszterelnök és kormánya irányítja Magyarországot (idézet OV-től, az elődeire vonatkoztatva mondta tegnap). Hazudik gátlástalanul és még gyáva is. Ha nem sikerül az ország "újjászervezése", legfeljebb Matolcsyra hárítja a balhét. Ő maga meg hirdeti tovább az über-mega-giga hazugságot, amíg van elég rövidlátó, aki még hisz neki...

Tovább »

_Hóman Bálint névnapja

Az Amerikából importált Valentin-nap valahogy nem tudott érdemben gyökeret ereszteni nálunk.


Ajánlom ehelyett Hóman Bálint valamely munkájának az olvasását. A jeles középkortörténész sok maradandót alkotott. Jobban tette volna viszont, ha nem száll be a politikába! Szívesebben emlékeznénk rá, mint tehetséges történészre.

A Szekfű Gyulával közösen írt Magyar történet 1458-ig az ő írása. Nemcsak érdekes, hanem olvasmányos is!

Tovább »

_Rólam

2006. szeptember 11-én kezdtem blogot írni. Csepregen élek, ahol részt veszek a helyi közéletben. Amúgy pedig várkutató és történelmi-földrajzi érdeklődésű ember vagyok. Szenvedélyem a könyvek, térképek gyűjtése. Emellett szeretek sportolni, természetet járni. Cégem fő profilja a régészettel és a települések rendezési terveivel kapcsolatos szakmai-tervezési tanácsadás. Honlapom: www.atreus.atw.hu

_Archívum

_Blogroll

_Kedvenc szerzők

_Blogom címkéi



http://rss.djnaploja.blogter.hu/