_Hogyan működik egy polgári társadalom?

Ha nyugatra tekintünk - Batsányi óta, olyan 200 éve sokan tesszük - tőlünk eltérő viszonyokat tapasztalunk. Ezek persze messze nem tökéletesek s csak kívülről látszanak idillikusnak, de úgy nagyon is.


Ezzel szemben mi van itthon? Mucsa, rosszindulat, gátlástalanság, bolsevizmus. Mindez persze "polgári", sőt "keresztény" szellemben.

A gátlástalanság azóta erősödött fel, hogy '98-ban hatalomra jutott az új törtetők hada. Igaz, volt egy 8 éves fennakadás, kattogtak is rendesen a fogaskerekek ebben a "rendellenes" szünetben, amikor ugye nem azok voltak hatalmon, akiket ez "illet".

De most helyrezökkent az idő, Mucsa ezerrel...Teljes felhatalmazással folytathatják saját hatalmuk biztosítását, még a WC-s nénit is lecserélik pártelkötelezett személyre. Miután a nyilvánosságot is gleichschaltolják, mindenki hallhatja, láthatja, olvashatja, mekkora felemelkedésnek, virágzásnak leszünk, vagyunk a tanúi. Aki mást mond, az nyilván "hazudik"... 

Sajnos ez való nekünk. Ahhoz, hogy nyugatos polgári viszonyok legyenek, valódi polgárság kellene, ami nálunk legfeljebb nyomokban tapasztalható.

A civilizált világban, a Lajtától nyugatra a tudást, a szakértelmet megbecsülik. Nálunk a párthűség és az ostoba, gerinctelen igazodás számít. Mucsa a köbön s reményt sem nagyon látok, hogy más lehessen. A magyar nyugatos, polgári, szekularizált irányzat törpe minoritás. Sajnos.

Nem jobb, hanem sokkal rosszabb lesz a közeljövőben. Meg kell próbálni kibekkelni. Végülis Kádárt is ki lehetett bekkelni...

Előbb-utóbb Magyarországnak is csatlakoznia kell majd a civilizált világhoz. Talán a következő generáció életében. Addig is élni kell, ahogy lehet.

Tovább »

_Péter-Pál

Ma van a nevezetes, aratás kezdetét jelző nap. Tegnap megválasztották a " független" Állami Számvevőszék elnökét és elnökhelyettesét. Ma pedig megválasztják a szintén "független" köztársasági elnököt is.


Hiába,a zemberek felhatalmazást adtak erre is. Legyinthenénk, kit érdekel?

Csak a bíróságok, az ügyészség, a rendőrség, az APEH "független", "pártatlan", objektív és becsületes működésében bízhatnánk... Ne bízzunk!

A stílus maga az ember - szól a régi megfigyelés. Na az új undokok egyike, Matolcsy György tegnap bemutatta, hogyan viselkednek hatalomban bunkóék. Reggel 8-ra behívatta az APEH eddigi elnökét, hogy közölhesse vele, ki van rúgva. Előtte még meg is váratta.

Szép, új (?) világ! Visszatértek az 50-es évek?

Tovább »

_Leventék

A mai naptárbejegyzésre nézve, nem a két világháború közti - az ifjúság militarista nevelését célkitűző - mozgalom jutott eszembe.


Árpád fia, Liüntika (magyarul Levente) volt a 894. évi bulgáriai hadjárat vezére. Személye fejtörést okoz a 9-10. századi történelem kutatóinak. Ugyanis 948 tájáról fennmaradt, ráadásul autentikus forrásból Árpád leszármazottainak alapos felsorolása. Ebben azonban Levente nem szerepel! Vagy más néven szerepel?

Szerintem inkább az első verzió jöhet szóba. Magyarázat lehet az is, hogy a genealógia forrása, Árpád dédunokája, Tormás herceg azt akarta elmagyarázni, az ő korában élők hogyan származnak le Árpádtól. Mivel Leventének ezek szerint nem volt akkoriban élő leszármazottja, azért nem említette meg. 

Volt egy másik Levente is, Vazul (Vászoly) fia. Ő a krónika szerint hajlott volna a pogányságra, de nem került trónra, mert fiatalon 1046/1047-ben meghalt. Nosztalgiából az utolsó "pogány" uralkodó, dédapja, Taksony nagyfejedelem mellé temettette magát.

Kérdés, a két Levente közül melyik volt a dél-morvaországi Laventenburg (későbbi német nevén: Lundenburg, csehül: Breclav) névadója?

Tovább »

_IV. László

A naptárra nézvést látható, hogy ma az egyik legnépszerűbb hazai keresztnév viselői ünneplik a névnapjukat.


Királyaink közül 5 viselte ezt a nevet (illetve a cseh Vencel is Lászlónak nevezte magát 1301-1305 közt Magyarországon, de ő valahogyan mégsem került be  a számozásba).

Közülük a legvitatottabb az édesanyja miatt Kun melléknévvel ismert Árpád-házi uralkodó (1272-1290). Gyermekfejjel, 10 évesen koronázták királlyá. A kezdeti években édesanyja gyámsága alatt állt. 15 évesen - a középkori szokásnak megfelelően - már nagykorú lett s saját maga kezdett uralkodni.

Nagy győzelmek fűződnek a nevéhez. 1278-ban Dürnkrut és Jedenspeigen között , a Morvamezőn legyőzték II. Ottokár cseh királyt. 1282-ben a Hód-tónál (erről kapta nevét Hódmezővásárhely) pedig az Oldamir vezette kunokat verte le.

Nem volt ennyire sikeres a hazai oligarchák ellen vívott harcban, noha az lényegében kitöltötte az uralkodását. Egyikük, Borsa nembeli "Kopasz" Jakab Körösszeg nevű bihari várának ostroma közben gyilkolták meg - valószínűleg ellenfelei által felbérelt - kunok. Mindössze 28 évet élt. 

Éljenek ennél sokkal tovább a mai napon ünneplő Lászlók!

Tovább »

_Halálos kimenetű baleset

Tegnap a csepregi Dózsa utcában egy autós fának ütközve életét vesztette. Osztrák állampolgár volt, az utasa csak könnyebben sérült.


Tegnap este hallottam a hírt a Cser utcai pincehelyiségben, ma pedig már a neten is megjelent:

http://www.stop.hu/articles/article.php?id=691447

Sajnálatos.

A kép hátterében Csepreg egyetlen megmaradt tradicionális alsóvárosi parasztháza látható, éppen a közelében történt a baleset. A tulajdonosa - aki örökölte - Szombathelyen él s amennyire látom, teljesen sorsára hagyta a régi szép házat. 

A fával ütközés áldozata sajnos már menthetetlen, a ház viszont megmentőre vár!

Tovább »

_Szlovákia történelmi győzelme

Tegnap óriási meglepetésre Szlovákia labdarúgó válogatottja legyőzte és kiejtette az előző világbajnokság győztesét, Olaszországot. Következő ellenfelük hétfőn Hollandia lesz. Itt is az ellenfél az abszolút esélyes, de hát a kapanyél is elsülhet.


Óriási eredmény ez már így is. Első VB-szereplésen a címvédőt megverni! Az önálló Szlovákiának még alig van labdarúgó múltja. A kezdet szép.

A magyar-szlovák kapcsolatok pedig majd alakulnak. Szerencsénkre a Bugár Béla vezett párt normálisan áll hozzá. Az ottani magyarok tudják, hogy együtt kell élniük a szlovákokkal. A területi revízió irreális dolog, hiába "biztatnak" vele a jelenlegi belföldi újnacionalista kurzus emberei. Az sem visz előbbre, ha szimbolikusan terjesztjük ki a magyar állam fennhatóságát, az állampolgárság, illetve a területi autonómia követelése révén. Ez ugyanannak a bújtatott formája.

Röhejes, hogy Clintonnét a Martonyi, ahogy olvasom, a szokott rizsázással eteti. Eszerint a szlovákok eltúlozzák a magyar kettős állampolgárság miatti konfliktust, azt nem kell komolyan venni. Amit a magyar kormány csinál, az egész Európában természetes és megszokott. Pedig, dehogy! Épp az ellenkezője. Európában nem szokás más államok belügyeibe beletenyerelni, legfeljebb a Balkánon. Ott is csak azért, mert nyíltan nem lehet területi követelésekkel előállni. A mostani magyar kormány tevékenysége nyomán, sajnos Közép-Európában újra etnikai viszályok fognak előállni, hacsak a határon túli magyarok le nem fékezik a dolgot.

Szlovákiában ez már meg is történt. Remélhetőleg Erdélyben sem a szélső nacionalista Orbán-fullajtárok kerülnek a jövőben meghatározó pozícióba. Szerintem előbb-utóbb a mostani román nacionalista, mucsai Basescu-Boc féle kormányzatot egy normális européer irányultságú fogja felváltani. Ha ez a jövőben így lesz, akkor a mucsai nacionalizmus végül sajnos - Orbánék bukásáig - megmarad magyar sajátosságnak. 

Ezt a röhejes "nagymagyar" szemléletet félretéve, őszintén és örömmel gratulálok a szlovák válogatottnak. Remélem  a hollandok ellen az egyetlen magyar játékos is pályára léphet majd.

Hajrá Szlovákia!  

Tovább »

_Szabó Iván

Öt éve, hogy elment közülünk Szabó Iván (1934-2005) mérnök, politikus, irodalmár és még sorolhatnánk. Nagy kár, hogy a sors nem volt kegyesebb a magyar jobboldalhoz.


Ha Iván vezetésével szilárdult volna meg a komoly magyar jobbközép erő, ma nem itt tartanánk.

Antall József halála után, majdnem jó döntés született az akkori MDF-ben. Ám sajnos Lezsák Sándor, Für Lajos és Boross Péter együttesen meg tudták akadályozni, hogy méltó ember vegye át az első MDF-es kormányfő után megüresedett vezető helyet.

Utána már ismert a történet. Megindult Orbán gátlástalan törtetése, aki aztán az egész magyar jobboldalt ledarálta és pépesítette. Ma már egy üres katyvasz van a helyén.

Össze sem hasonlítható a két ember - Szabó és Orbán - s talán nem kell kifejtenem, hogy kinek a javára szól az óriási különbség. Minden szempontból! Emberi, politikai, minőségi szempontból egyaránt. 

Ha van valami rövidtávon hasznosítható politikusi hagyatéka Szabó Ivánnak, az talán annyi, hogy ha lesz egyszer egy normális magyar jobboldali párt, az majd újra felveheti a Magyar Demokrata Néppárt nevet. Az MDF-fel való 2005-ös egyesülés sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A mostani vergődés, ami a bekódolt, várható bukás után bekövetkezett, már nem érdekes, vége (a Fidesz-métely végzett velük is).

Most egyelőre nem látszik az alagút vége. De, türelem...

Tovább »

_Erdőelvi Zoltán

A magyar krónikaszöveg állítása szerint Szent István a saját dédapját, Zoltánt állította Erdőelve, azaz Erdély élére, miután legyőzte rokonát, Gyulát.


Gyula, Gyulafehérvár névadója István anyjának az unokatestvére volt. Legyőzése 1003-ra tehető. Ez volt az államszervező harcok egyik legfontosabb epizódja.

Kevesen tudják, hogy Erdély neve azt jelenti: erdőn túli terület (ezt a régi magyar az -elve szóval fejezte ki). Ugyanígy a Déli-Kárpátokon, azaz a Havasokon túli földet Havaselve néven jelölték. Ez utóbb az értelmetlen Havasalföldre változott, mert azt könnyebb kiejteni.

Hogy Erdély első király által kinevezett kormányzója, vajdája, Zoltán valóban István dédapja lett volna, az ugye nehezen hihető. Nyilván a késői korban élt krónikás a névhasonlóság alapján keverte össze Zoltával (egyes leírt változatban: Solt), aki tényleg István dédapja volt.

Tovább »

_Fidesz-Magyarország

Eléggé elképesztő, ugyanoda jutottunk, mint a 70-es években. Neves értelmiségiek tiltakozó nyilatkozatot fogalmaznak meg, nyilván a külföld figyelmét kívánják vele felkelteni.


A demokrácia és a szabadság híve nem teheti meg, hogy most hallgasson. A Kádár-rendszerben én még túl fiatal voltam, meg akkor gyerekfejjel megváltoztathatatlannak tűnt az egész rendszer. A végén, huszonéves fejjel csatlakoztam a nekem szimpatikus nemzeti elkötelezettségű (ez akkor még nem műmagyarkodást jelentett) párthoz.

A mai műmagyarkodás, székelyhimnuszozás hívei akkor még - legalábbis szavakban - demokratának reklámozták magukat. Kiderült, hogy dehogy, ez sem volt igaz, ők az igazi bolsevikok. Ma hazánk urai, a magyar szabadság sírásói. Egy szégyenletes, mucsai rendszer kialakítói.

Gleichschaltolják és korlátozzák a véleményszabadságot. Pártembereikkel töltenek fel minden közfunkciót. Hamarosan fideszes alkotmánybírákat, fideszes számvevőket, fideszhez elkötelezett rendőrséget, "igazság"-szolgáltatást, fideszes adórendőrséget, fideszes OVB-t, fideszes bélyegggyűjtő-szövetséget, fideszes ebtenyésztő-szövetséget hoznak létre (az ügyészséget azért nem említem, mert az eddig is az övék volt). Valódi Mucsa, fideszisztán...

Szégyen! Ne hagyjuk! Ha mást nem is tehetünk most ellene, legalább a szavunkat emeljük fel. Talán majd egyszer s nem is soká, a mi népünk is megokosodik.

Tovább »

_A Híd most magyar párt-e?

Reggel hallgatom a rádióban Tömjén Zsolt magyarságügyi miniszterelnök-helyettes interjúját. A határon magyar szervezetekkel, pártokkal, választott képviselőkkel való kapcsolatokról faggatják.


A riporter kérdésére, hogy vajon felvették-e már a kapcsolatot a legutóbbi szlovákiai választásokon sikeresen szerepelt, Bugár Béla vezett Híd (szlovákul: Most) párttal, a válasz kitérő.

Az attól függ, hogy meghívják-e őket is a MÁÉRT-re, hogy ők maguk "magyar" pártnak deklarálják-e magukat. Mert ha csak egy sima szlovákiai párt, akkor nem feltétlenül van helyük a "magyar" állandó értekezleten.

Ergo, ha valaki a külhoni lakóhelyén lojális állampolgár, az nem lehet magyar? Ezek szerint az amerikai, németországi, délafrikai magyarok nem is magyarok? A szomszéd államokban pedig aki nem az éppen aktuális Fidesz-vazallusra voksol, az már nem magyar?

Elképesztő. Tragikusan félresiklottunk 2,7 millió rövidlátó, csodaváró honfitársunk szerencsétlen szavazata miatt. Az a baj, nem látszik, hogyan fogunk tudni kikecmeregni az önmagunk ásta veremből? Sehol egy létra.

Tovább »

_Összehívják a MÁÉRT-et

Reggel hallom a rádióban, hogy Semjén Zsolt magyarságügyi miniszterelnök-helyettes Kolozsváron bejelentette, 6 év után újra összehívják a határon túli, szomszéd országokbeli magyarság szervezeteit tömörítő állandó értekezletet.


Érdekes lesz. Főképp, hogy a két jelenleg legfontosabbal, az RMDSZ-el és a szlovákiai Híddal nem a legfelhőtlenebb a belmagyarok 52,7%-a által preferált, 3/3-os új pártállamot építő Fidesz vezetőinek a viszonya. 

Mindenesetre zajlik a lázas "forradalmi" hatalomváltás, immár három hete. Most már helyettes államtitkárok is vannak. Kiderült, hogy nem kevesebben, hanem többen vannak és nem olcsóbb, hanem drágább lett az állami fizetők köre. Mármint nekünk, adófizetőknek. Igaz, az újmagyar beszédben ezt simán letagadják. Azt mondják, hogy a közigazgatási államtitkárokat (8 fő) és a helyettes államtitkárokat (54 fő) nem kell beleszámolni. Így tényleg "kevesebben" vannak (a Gyurcsány-Bajnai kormányok idején előbbiek nem voltak, utóbbiakat pedig szakállamtitkárnak nevezték).

A közbiztonságot is rendbe tették két hét alatt. Aki nem hiszi, járjon utána... Hamarosan fideszközeli alkotmánybírákat választanak s kinevezik a pártkatonájukat a számvevőszék élére is. Pénteken majd közlik, ki lesz (nyilván a Pali bá) az ideiglenes köztársasági elnök...

Tovább »

_Megvan a fideszes PM-jelölt

A mai megyei napilap címoldalán közli, hogy véglegesítették az októberi helyhatósági választásokon induló Vas megyei városi PM-jelölteket. Mint azt Kovács Ferenc megyei közgyűlési elnök közölte, mindenütt a helyi Fidesz-szervezetek javaslatát hagyták jóvá.


Micsoda demokratikus párt, ez igen! Csepregen a - legalábbis saját propagandája szerint - az eddigi kormánypártok által kibontakozni nem hagyott (?), eddig ellenszélben (?) próbálkozó Háromi Jenő lesz újfent a fideszes jelölt.

Végülis bevált, népszerű ember, élvezi a lakosság többségének a bizalmát. Vagy nem?

Lehet, hogy ennyire nyomot hagyott a "magyar emberek" csepregi verziójának lelkében a 40 éves pártállami rendszer? Majd a párt... 

Ha a pártlogika érvényesül, akkor nincs miben reménykednünk, marad a csepregi mucsa, a nagy semmi.

De hát mi magunk döntünk, ha a többségnek ez az óhaja, ez lesz - akkor ezt kell szeretni. Ha netán a többség nem akar az új pártállam felé lihegni, talán más is lehet(ne). Hisz elvben az önkormányzatiságot azért találták ki, hogy mi magunk dönthessünk. Ne budapesti vagy szombathelyi pártirodákban döntsék el, mi kell Csepregen.

Kíváncsian várom a fejleményeket.

Tovább »

_Polgármesteri propaganda-újság

Megjelent a Csepregi Krónika című polgármesteri propaganda-újság júniusi száma. A legérdekesebb cikk sötétszürke alapon az 5. oldal alján olvasható.


Ez már vicc - a címe legalábbis. Azt bizonygatja, hogy nem igazak azok az állítások, miszerint a PM nem kötődne szorosan a Fideszhez. Ugyan nem hangsúlyozza, hogy a helyi szervezetben egy ideje leváltották s újabban az egyik - sokáig szintén formailag pártsemlegesként közélő - képviselő vezeti azt.

Talán a PM propaganda-lapja azt akarja a köztudatba bevinni, hogy az ortodox Fidesz-jelölt, akárki akármit is mond,  csakis a mai polgármester lesz az októberi választáson. Érdekes, hogy ezt a sikeres (?) négy év után még bizonygatni kell.

Az meg maga a balsors volna, ha a lakosság megint az ostoba országos pártpolitika alapján választana városvezetőt. Láttuk, ez négy éve is mire volt jó. Tessék a tükörbe nézni, 2006-os Háromi Jenőt támogatók... Jó választás volt?

Tovább »

_Simlis fiú az ÁSZ élén?

A kétharmados, "forradalmi" kormány egy kormánypárti képviselőt akar a közpénzek felhasználását ellenőrizni hivatott Állami Számvevőszék élére állítani. Domokos László békési képviselőről van szó.


A sajtóban - amelyik azért még nincsen teljesen gleichschaltolva - elő is szedték eddigi kétes ügyeit. Például maximálisan visszaélt a számla nélkül elszámolható költségtérítés lehetőségével. 

Három ciklus alatt - hírek szerint - kb. 15 milliós lakhatási támogatást vett fel, noha két budapesti lakással is rendelkezik. Persze nem  a Fidesz lenne, ha nem állnának elő "magyarázattal". A szarvasi választókerületben, amelyiknek a képviselője, nincsen állandó lakcíme. Erre kellett állítólag a költségtérítés. Nem mondom, húzós árak lehetnek Békésben az alkalmi szálláshelyeken... Bár, a megyei közgyűlésnek is elnöke, ott tán csak meghúzhatta volna magát valami főispáni vendégszobában, vagy valamelyik megyei intézményben.

Az erkölcs ezek szerint fakultatív, a fideszeseknek mindent szabad. Na meg egy másik magyar közmondást is idézzünk? Rablóból lesz a legjobb pandúr?

Tovább »

_A magyar régészet közeljövője

Tegnap kaptam egy meghívót fiatal magyar régészek miskolci találkozójára. Jó érzés volt, hogy kerek ötvenévesen ma már fiatalnak számítják az embert. Bár a mi szakmánkban ez régebben is így volt.


Emlékszem, amikor 20 éve akkori 50 éveseket nevezett fiatalnak az egyik azóta elhunyt professzorom. No de mi következik mindebből? Az égvilágon semmi.

Nem akarom a kívülállókat terhelni a régészethez kapcsolódó szervezeti, jogi és financiális részletekkel. Egy biztos azonban, volna mit jobbá tenni a hazai régészettudomány működési keretein, üzemmódján.

Egy fideszes törvényjavaslat szerint megszüntetnek egy 2007-ben létrehozott országos hatáskörű giga-szervezetet (Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat) s visszaállítják  a korábbi helyzetet, a megyei múzeumok territoriális jogait.

Mint mindig, persze formálisan tartalmi, szakmai érvekre utalnak. Ám igazából pénzről van szó, méghozzá nem is kevésről. A tényleges és indokolt ásatási költségeken felül megint a beruhási pénzekből fogják a múzeumok fűtés- és telefonszámláit, valamint luxusterepjáróit is fizetni.

Gyökeresebb reformra volna szükség, ez ugyanis csak látszatintézkedés. Bár arra vélhetően megint nem fog sor kerülni. Igazából majd akkor leszünk okosabbak, ha megtudjuk ki lesz a kulturális örökségért felelős helyettes államtitkár.

Tovább »

_Rólam

2006. szeptember 11-én kezdtem blogot írni. Csepregen élek, ahol részt veszek a helyi közéletben. Amúgy pedig várkutató és történelmi-földrajzi érdeklődésű ember vagyok. Szenvedélyem a könyvek, térképek gyűjtése. Emellett szeretek sportolni, természetet járni. Cégem fő profilja a régészettel és a települések rendezési terveivel kapcsolatos szakmai-tervezési tanácsadás. Honlapom: www.atreus.atw.hu

_Archívum

_Blogroll

_Kedvenc szerzők

_Blogom címkéi



http://rss.djnaploja.blogter.hu/