Ma tartják az országgyűlésben a jövő évi költségvetés
zárószavazását. Becsületére legyen mondva a kormánynak és a rég nem
látott erényeket felmutató pénzügyminiszternek, Oszkó Péternek. Nem
választási kötségvetés készült, osztogatással, ígérgetéssel,
mézesmadzagokkal masnira kötve.
Ennek ellenére a szombati napilapokban hirdetés jelent meg
közgazdászok nyílt levelével, amelyben tiltakoznak ellene. Egyszer
sikerül végre olyan büdzsét összeállítani, amilyent ésszerűen kell.
Sikerül a kiadásokat lefaragni, megteremteni az egyelőre - a
helyzetből fakadóan - kismértékű munkáltatói tehercsökkentés
fedezetét. Valamivel, arasznyival csökken a jövedelemadó
mértéke is. Ez sem jó?
Nagyobb arányú reformok kellenének és még nagyobb
adócsökkentés, állítják az aláírók. Persze, ez így igaz! De nagyobb
reformokra hogyan lehetne sort keríteni, amikor még a kis
reformokat is elutasítja a mesterségesen elbutított lakosság? (Na,
ki is hülyíti, kábítja őket nonstop, saját hatalmomra
jutása érdekében? A "fincsi" megszerzése
érdekében? - utóbbi szóhasználat copyright by László
Kövér )
A demagóg Orbán Vezér talpnyalói által jegyzett nyílt levél
persze nem érne annyit, hogy egyáltalán reagáljon rá az ember. Hogy
Járai Zsigmond aláírja, az természetes. A Vezér hűséges katonája ő,
mindig azt szajkózza, amit kell. Szapáry Györgyön sem
csodálkozom. Neki nyilván be van ígérve egy eddig általa még
be nem töltött jegybankelnöki pozíció. Ergo, a szakmai dolgokat
most még zárójelbe lehet tenni.
Ami viszont ledöbbentett - bár sajna ennek is voltak előjelei -,
hogy Bod Péter Ákos, egy korábban általam tisztességesnek
ismert ember is aláírta. Ez már az erkölcsi lejtő. (Előjele
azért, valljuk be volt ennek is. Amikor 2006 tavaszán
elfogadta volna az Orbán-strómanja szerepet a két választási
forduló között. Pedig az csak arról szólt, hogy a vereséget, ami
kikerülhetetlen volt Orbán számára, másra hárítsa, Dávid Ibolyára,
aki ugye nem hajlandó "összefogni"...)
Az erkölcsi lejtőn Bod Péter Ákos nincsen egyedül. Az egykor
tisztességes ember és politikus - Szabad György - is eljutott oda,
hogy csillogó szemmel tapsolja vörösre a tenyerét a demagóg
populista vezér fellépéseikor az első sorban ülve. Kár érte
is...
Nem tudom, hogy legalább egy pihenő van-e ezen a lejtőn,
ahol esetleg meg lehet állni s utána visszakapaszkodni valahogy
mégis a tisztesség mezejére?
Tovább »
Ma van Árpád egyik unokájának, Taksonynak a neve napja. Ő
volt az utolsó "pogány" uralkodó, akinek a fiai (Géza és Béla) még
echte pogány, türk neveket kaptak. Igaz, ők már megkeresztelkedtek
István és Mihály néven (kevéssé közismert hogy Géza is keresztény
verzióban István lett, nem csak az utóbb szentté avatott fia).
Egy forrásunk István (Vajk) és Koppány csatája kapcsán
a németek és a magyarok harcáról ír, melyben az utóbbiak
maradtak alul.
Nagyon érdekes, hogy az utókor által Árpád-háznak nevezett
dinasztia tagjai mikor milyen neveket kaptak. A "pogányság"-hoz
húzó Vazul (Vászoly) egyik fia a régi türk Béla nevet kapta (igaz,
keresztény formát használt hivatalosan: Adalbert). Az ő fia
lett Géza (keresztény verzióban: Magnus). Géza kisebbik fiát már
keresztény forma mellőzésével hívták Álmosnak.
Álmos fia - most már keresztény máz nélkül - csak Béla
lett, őt apjával együtt kisgyermekként vakították meg. Hiába, akkor
is ment a politikai nyomulás. Mégis király lett. II. (Vak)
Béla egyik fia Álmos, a másik Géza lett. Az utóbbi, II. Géza
egyik fia Árpád.
A honfoglaló, dinasztia-alapító nagyfejedelem neve tehát csak
150 évvel Szent István után került elő újra a lomtárból. Árpád
fiainak (Tarhos, Üllő, Jutas, Zolta) és unokáinak (Tevel, Tas,
Fajsz, Taksony) neve viszont egyetlen egyszer sem...Rájuk
már nem volt szükség az új ideológiához. Amire megírták a
legrégibb fennmaradt krónikákat, a Szent István előtti múlt
elfelejtődött, néhány monda és regös ének maradt csak fenn.
Tovább »
Jövőre lesz húsz éve, hogy az első demokratikusan választott
magyar kormány átvette az ország irányítását. A megelőző pártállam
lebontását önkéntesen megkezdő Németh Miklós vezette kormány és a
még 1985-ben megválasztott parlament hajtotta végre a
rendszerváltozás alkotmányos levezénylését biztosító korrekciókat,
döntően 1989 októberében.
Az első több párt versengésén alapuló választáson, 1990 tavaszán
aztán az Antall József vezette jobbközép (MDF, FKgP,
KDNP) koalíció pártjai szerezték meg a kormányalakításhoz
szükséges többséget. Az átadás-átvételnél a távozó
miniszterelnök átadott utódjának egy gépelt lapokból álló
listát a pártállam titkosszolgálatának belső elhárításával
beszervezett kapcsolatban lévő fontosabb személyekről.
Valaki ismeretlen "szakértő" néven közzé tette az interneten ezt
- tizenöt év múlva - 2005-ben. Akik kevesen (Antall György és
Péter, Boross Péter) látták az eredetit, megerősítették,
ez az.
Ma is hozzáférhető, megtekinthető:
http://www.angelfire.com/zine2/szakerto90/
Érdemes végigböngészni. Hansúlyozandó, hogy az akkoriban
fontosnak, közismertnek számító besúgók, "hálózati személyek"
találhatók meg rajta. Akik anno a második, harmadik sorban voltak,
értelemszerűen nem kerülhettek be az "exkluzív" válogatásba. Utólag
persze elkezdtek maszatolni egyesek, akiknek a maszatolás a
feladata, a fából vaskarika gyártása. De ezekkel ne tessék
foglalkozni, ez az a lista.
Érdemes a jelenlegi "morális megújulást" papolókkal tisztában
lenni, hogy kik is hirdetik hamisan a morált, kik a
farizeusok, hogy nem szakad le a mennybolt...
Nem hagyhatom ki, hogy ne idézzem Erdő Péter "fő morális
tekintély" szavait: "az egyházat egyáltalán nem érdekli, kik voltak
a papok közül ügynökök, mert az egyház számára csak az egyházi
bíróság ítélete fontos" (elhangzott Pannonhalmán, 2008. május
29-én)
No comment!
Tovább »
A napokban elolvastam Debreczeni József új könyvét. Magyarország
elmúlt húsz évének és várható jövőjének megismeréséhez,
megértéséhez nélkülözhetetlen alapmű. Aki komolyan érdeklődik a
belpolitika iránt, annak kötelező olvasmány.
Aki meg véletlenül nem érdeklődik a jelen és az igencsak
közeljövő dolgai iránt, az majd rájön, hogy érdeklődni lesz
kénytelen.
Orbán Viktor útját írja le alaposan és tárgyszerűen
megközelítve. Persze az illető hívei szerint nyilván
elfogultan...de hát a hipnotizáltakon nem lehet segíteni, ők saját
vakhitük foglyai.
Populizmus és fundamentalizmus a két alapvető politológiai
tartalom, amivel jellemezhető a várhatóan hegemón pozíciót
szerző Vezér politikája.
Két idézet: "Minden nagy népvezér művészete abban áll, hogy
egy nép figyelmét ne szétszórja, hanem mindig egyetlen
ellenségre összpontosítsa. Ha ésszerű érveléssel állok a
tömeg elé, nem ért meg. De ha olyan érzelmeket keltek benne,
amelyek a szájíze szerint valók, akkor nyomban követi a parancsot,
amit adok neki. Amit akkor mondok a népnek, amikor tömeget alkot,
amikor a fanatikusan odaadó befogadás állapotában van, az mélyen
beléje vésődik, és megmarad benne, mint hipnotizáltban a
sugalmazás. olyan kitörölhetetlenül belé ivódik, hogy ellenáll
minden ésszerű érvelésnek." (A. Hitler)
2008. május 29-én Pannonhalmán "elképesztő magabiztossággal
kifejtette, hogy most jönnek ők, hogy végre
összerántsák ezt a szétesett társadalmat, és senkinek ne legyen
kétsége afelől, hogy itt az ideje újrateremteni a keresztény
Magyarországot, a maga erkölcsi rendjével. A civilek pedig
ne ugráljanak, mert fölöttük eljárt az idő, most a nagyegyházakon a
sor, hogy végre rendet teremtsenek a káoszban, s ezt meg
is fogják tenni - a jobboldallal együttműködve." (Erdő Péter
bíboros, érsek)
A jelenlevők (Várszegi Asztrik, Kenedi János, Gombár Csaba,
Rainer M. János) dermedten hallgatták. Főként az
érsek határozottsága és magabiztossága volt
ijesztő.
A jelenség nem magyar specifikum. A globális válság miatt
világjelenség - főként a perifériákon egyelőre - a
populizmus (hatalmi célú üres ígérgetés) és a vallási
fanatizmus, fundamentalizmus előretörése.
Antall József, mint a könyvből is kiderül - Orbánnal
ellentétben, de például Tisza Istvánhoz hasonlóan -
az állam és egyház szétválasztásának a híve volt. A halálos
ágyán állítólag elsuttogott mondatot "Keresztény
Magyarországot akartam, mert csak ennek van jövője", csak Bolberitz
Pál címzetes apát hallotta (?), a mellette álló másik személy már
nem.
Életében Antall felhívta a figyelmet az Európában is jelentkező
keresztény fundamentalizmussal kapcsolatban:
"Nekünk minden ellen, ami a fundamentalizmuson alapul, küzdeni
kell, mert az életveszélyes a világra:"
Tovább »
Tegnap zárt, majd nyílt képviselőtestületi ülés volt Csepregen.
Illetve zárt, nyílt, megint zárt, azután újra nyílt. Ennél csak az
volt a bizarrabb, hogy a második zárt ülés - ahol a Fő-tér
felújításával kapcsolatos döntéseket hoztuk meg, eredetileg a nyílt
ülés napirendjén volt meghirdetve.
Ami még ennél is röhejesebb, hogy a zárt ülés mégiscsak kiment
az élő helyi tv közvetítésbe, csak hang nélkül. Így a nézők sorra
telefonáltak, hogy látják a képet, de nincs hang. Egyébként
nyugodtan mehetett volna nyílt ülésen, semmi olyan nem hangzott el,
amit bármelyik érdeklődő ne hallhatott volna.
Az más kérdés, hogy amiképpen az elmúlt évtizedekben is - sajnos
- megszoktuk, meder nélküli folyóként terült szét megint az egész.
Az ülést vezető (?) PM gyakran elábrándozott, nem vette észre ki
kér szót, nem próbálta keretek közé szorítani az egészet.
Többször egymondatos felszólalásokkal próbáltam világossá tenni,
hogy mi lenne a plenáris ülés műfaja. Ez igen nehezen megy
Csepregen. A döntéselőkészítés, latolgatás, mérlegelés az
előkészítő munka során kell megtörténjen. Ha több döntési
alternatíva van, azokat aztán a-b-c verziókkal is elő lehet
terjeszteni s aztán majd a többség dönt s viseli a felelősséget. A
képviselő-testület ülése komoly döntéshozó fórum. Ott már nem
ötletelni, határozatokat fogalmazni kell.
Ami a legszomorúbb, hogy visszamentünk oda, hogy a plenáris
ülésen felmerült ötletekből írásos - illetve bármilyen -
előkészítés nélkül születnek meg határozatok.
A másik elképesztő dolog, hogy a PMH vezetői, munkatársai a
plenáris ülésen egymással, az általuk benyújtott előterjesztések
elemeivel vitatkoznak, tesznek új javaslatokat, kiegészítéseket,
korrigálnak, pontosítanak szavazás alatt és néha még utána is (az
elmúlt ciklusokhoz hasonlóan tartottak és tartanak tőle, hogy
én biztosan nem hitelesítek utólagos korrekciókat). Jellemző, hogy
a ciklus során eddig megtartott 63 ülésből összesen egyszer
voltam csak hitelesítő, noha arányos eloszlás esetén (10
képviselő van a PM-en és APM-en kívül) 6-szor illett
volna..."Természetesen" az általam vezetett Jogi és Ügyrendi
Bizottságot is még a ciklus elején felszámolták. Ok: számon kértem
a törvények, az összeférhetetlenségi
szabályok betartását...
Ráadásul mindig a dolgok bonyolultabbá tétele s nem a
leegyszerűsítése felé mennek a folyamatok. Olyan
nyakatekert szerződéseket kötünk, amelyek aztán pont az elérni
kívánt cél ellenkezőjét eredményezik. Pedig a PM és a Hivatal
vezetői főállásban, napi 8 órában az előkészítő munkával dolgoznak.
A PM nem ura a helyzetnek. Ő irányítja (?) a hivatalt, neki
kellene a munka hatékonyságát számon kérni a
jegyzőn. Utóbbinak meg mozgatnia, olajozott és hatékony
működésre késztetnie az apparátust. Meder nélküli folyón kormányos
nélküli hajó sodródik (még szerencse (?), hogy a hagyományosan
agyon- és túlbonyolított szövegelés mögött kevesen látják a
valóságot). Mármint nem a városnak szerencse, hanem a
túlbonyolítóknak...
Tovább »
Tegnap egy társaságban kérdezték tőlem, mit szólok hozzá, hogy
az MSZP Mesterházy Attilát jelöli miniszterelnök-jelöltnek?
Mondtam nekik, hogy azért várjuk ki a végleges döntést. A
szociknál sosem tudni mi történik majd. Biztosan vannak terveik a
továbbiakra, én még meglepetéseket sem zárok ki az áprilisi
választások előtt. Biztosra veszem, van egy-két fontos kártyájuk,
amit még nem játszottak ki.
Őszintén szólva szinte semmit sem tudok Mesterházyról (az
életrajzát a parlament honlapján olvastam). Sosem hallottam
beszélni, érvelni. Ránézésre nem tűnik igazán átütőnek. Fiatal, 35
éves. meg is jegyezte valaki, hogy ennyi erővel akkor ő is lehetne
ME-jelölt.
Javára szól, hogy tanult, angolul és spanyolul is tárgyalóképes,
közgazdász. Fiatal, kétgyermekes családapa. Ráadásul az y magyar
nemesi ősökre utal, ami azért nem hátrány. Lehet, hogy valamilyen
formában az ismeretlenségből is erényt lehet kovácsolni?
Annyit tudni, hogy nem "Gyurcsány embere". Nincs és nem is volt
jó viszonyban vele. Ez a jelenleg éppen karaktergyilkosság
áldozatául esett politikus primitív papagájkommandó miatti nonstop
támadottsága, célpont mivolta miatt nem is baj tán az
MSZP szempontjából.
Gyurcsány, most azt csinálja szerintem, mint anno 1905 után
Tisza, háttérbe vonul. Alighanem a demagógok, a szemfényvesztők
jönnek jövőre. Ez abban az esetben lesz jóvátehetetlen, ha 2/3-ot
kapnak. Akkor hazánk "iszlám köztársaság" lesz az ajatollahok
uralma alatt, ideológiai átnevelőtábor.
Ha a demokratikus oldal meg tud kapaszkodni, akkor viszont
kiderül, hogy minden szavuk hazug és ámítás volt s akkorát buknak
2014-ben (vagy előbb), mint ide Reykjavik.
Mindenesetre érdekes volt Mesterházy nyilakozata, miszerint Vona
Gáborral akar küzdeni (a szélsőjobbal). Míg a demokratikus
jobboldalnak csak kemény ellenfele lesz. Szegény Dávid Ibolya és
maroknyi társa....(más demokratikus jobboldal sajnos nincsen)
De ki fog vitatkozni a populista,
demagóg Vezérrel?
Tovább »
Ígértem korábban, ezért röviden megosztom a véleményem e sokat
tárgyalt kérdésben. Rövid leszek, mert őszintén szólva teljesen más
- nagyságrenddel fontosabb - kérdésekkel foglalkozom éppen (ezekről
majd később írok).
Nem fogok mellébeszélni, nem vagyok "politikus" alkat. Nem
igazán érdekel az sem, hányan értenek velem egyet. Szuverén módon
alakítom ki mindig az álláspontomat s csak racionális érvek
hatására teszem azt adott esetben "önkontroll" tárgyává.
Félkatonai, paramilitáris szervezeteknek szerintem nincsen joguk
létezni. Azért tartjuk az adófizetők pénzén a rendőrséget, hogy ott
legyen (szoros társadalmi és jogállami kontroll alatt) a
rendfenntartás,a bűnüldözés, az erőszak egyedüli monopóliuma.
Amióta a civilizált államokat kitalálták, ez jó
esetben mindenhol így működik. Ahogy én sem önbíráskodhatok,
úgy más sem. Ahogy én nem alázhatok le másokat, úgy más sem. Ahogy
én nem fenyegethetek tettlegesen senkit, úgy más sem.
A másik dolog: minden mellédumát nélkülözve, egyenesen kell
beszélni. Az egész fasiszta jellegű, a náci SS-re hajaz. A magyar
nyilasok (egy szerencsétlen elmebeteg, de sikeres
demagóg ember követői) úgy tudom, nem igen vonulgathattak
hasonló módon a tengerész-kormányzó idején. Kaptak volna rögtön két
pofont, oszt' jónapot. Ült is a Szálasi eleget a szegedi
Csillagban.
1944. október 15 után persze a nyilasok is számos gonosztettet
követtek el. Ám ne feledjük, az emberiség történetében is
kirívó gonosz "munka" nagyját nem ők végezték, hanem a
joviális tengerész által kinevezett - úgymond felelős -
miniszterelnök (Sztójay Döme és kormányának tagjai) irányítása
alatti magyar szervek, főleg a csendőrség. A kb.
félmillió magyar zsidó elpusztítása nem Szálasiék, hanem
Horthy és a rendszere bűne. Radnótit sem a félkegyelmű
nyilasok lőtték tömegsírba, hanem sima nyírségi magyar
parasztgyerekek honvéd egyenruhában. Gyalázatos és menthetetlen,
amit tettek.
Ergo és summa summarum: egyetértek a Magyar Gárda
feloszlatásával, az állami - elvileg ellenőrizhető - erőszak
monopóliumot nem szabad hagyni megkérdőjelezni. Az
igazságszolgáltatást sem szabad lejáratni, nevetségessé tenni
(sajnos ezer sebből vérzik, hitele a padlón - bár talán vannak még
becsületes bírák is).
Egyébiránt ha megvalósul a "szép új rend" jövőre, nem is lesz
több gárda vonulás. Olyan tekintélye lesz az állami rendőrségnek,
hogy ihajj!
Az sem lesz jó sajnos, mert az már a zsarnokság rendje lesz, az
új Magyar Mucsa beköszönte.
Tovább »
Zajlott az élet a hétvégén, igaz semmi lényeges vagy különleges
nem történt. Hacsak az nem, hogy az egyházak
által is ajánlott hazai diktátorjelölt mutogatta Putyin
előtt a muszkliját. Új alapokra akarja helyezni az orosz-magyar
kapcsolatokat. Majd ő megtanítja kesztyűbe dudálni az orosz medvét
(is).
Nem lát a nagyképűségtől! Mindaddig, amíg az igazi tömeg meg nem
mozdul, csak tanácstalanul kuksol, addig ő a király. Hisz
fanatikus, saját pártsajtója által totálisan elhülyitett hívei
valóban kiteszik az aktív egynegyed hatvan-nyolcvan százalékát. Ez
látszott Csornán tegnap is. Nem jött be az MSZP les-taktikája. A
drága jó plébános urak elég szavazót be tudtak küldeni a
misékről. Épphogy, de sikerült átlépni a minimális 25
%-os részvételt. Az első fordulóhoz képest nem ment el annyival
kevesebb más pártra szavazó, mint amennyi többletet be tudtak
terelni a narancsos nyájból. A Jobbik viszonylag jól szerepelt.
Jelenleg az áljobboldali radikalizmus hívein kívül mindenki
más passzív, finnyáskodik, inkább otthon marad.
Józsefvárosban a narancs-nyáj szempontjából tetszetős a 67 %-os
siker (a kevesebb mint 1/4-ből persze). Ez még gyengébb is mai napi
viszonyok közt várhatónál. Ami meglepő, hogy az SZDSZ még mindig 8
%, s ami szintén meglepő, hogy az LMP ugyancsak 8 %. Vannak itt még
tartalékok bőven az Orbán-ellenes térfélen. Az egyházak nyilván
kihozták a maximumot magukból. Körülbelül ennyivel tudják támogatni
Orbán hatalmi törekvéseit, aki alkalomadtán majd nyilván meg is
hálálja ezt nekik a mi adóforintjainkból. Ergo, kölcsönösen jó
üzlet.
Kérdés, a valódi többség majd mit akar jövő áprilisban. Egyelőre
csend honol.
Biztatóbb a helyzet Romániában. Ugyan az ottani fődemagóg első
helyen végzett 34 %-al, de szorosan a nyomában van 31 %-al Geoana s
neki vannak tartalékai a többi normálisabb román politikai erő
szavazói között is. A szélhámos - román Orbán és
Berlusconi kópia - Basescu a második fordulóban
remélhetőleg bukni fog.
Romania felix!
Tovább »
Ma tartják Romániában a köztársasági elnök választás első
fordulóját. Óriási mintán végzett közvéleménykutatás.
Kíváncsi vagyok az eredményre! Különösen, hogy a hiper-demagógia
keleti szomszédunknál is felütötte a fejét. A román fődemagóg,
Basescu jelenlegi elnök népszavazást kezdeményezett a parlament
létszámának radikális csökentése érdekében, amiről szintén ma
szavaznak. Ugye nem nehéz belátni,a politikusok mind léhűtők, jobb
ha kevesebb van belőlük. Ja és Basescu riválisai,
ellenfelei mind hazugok, alkalmatlanok és korruptak.
Ismerős?
A demagóg-párt ugyanazokkal a narancsos színekkel lép fel, mint
hazai megfelelője. Ellenfeleiket vörösöknek, kommunistáknak
bélyegzik, lassan ott is szitokszó lesz a magyarul
szabadságszeretőt jelentő liberális.
A 20 éves régi, nagy magyar párt a normálisabb románokkal
(liberálisokkal, szociáldemokratákkal) szolidáris. Tudják, hogy a
demagóg-párt uralma rosszabb lenne a magyaroknak. Két hét múlva
kiderül, meg tudják-e állítani Basescut? A szociáldemokraták
elnökjelöltje, Mircea Geoana szerintem jobb arc, mint a román
Berlusconi-utánzat.
Tovább »
A Magyar Nemzet című pártlap bennfentes információja szerint ma
találkozik leendő királyunk Oroszország tényleges vezetőjével.
Szentpéterváron tart kongresszust az ottani "centrális párt" -
az örökös hatalmon lévők pártja, ezen vesz részt egy európai
néppárti delegáció tagjaként OV. A fideszes pártlap szerint a
leendő Vezér és Kancellár Putyin Moszkva melletti dácsájában
(nyaralójában) is tiszteletét fogja tenni, merthogy már az
oroszok is benne látják hazánk
leendő vezetőjét. Viktorunk meg úgyis valami hasonló
egypártrendszerben gondolkodik, tehát hasznos ötleteket remélhet az
oroszországi kirándulástól.
Nem is tudom minek kell drága pénzért választásokat tartani jövő
áprilisban? Hiszen már mindenki számára nyilvánvaló, hogy
az előre eldőlt. Javaslom inkább árva gyerekek közt
szétosztani a választásokra szánt 5-6 milliárdot!
Tovább »
Ahogy közeledünk a jövő évi országgyűlési választáshoz, sorra
jelentik be új pártok indulási szándékát. Ungár Klára és társai
Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA) néven szándékoznak liberális
pártot gründolni. Szepessy Zsolt monoki polgármester pedig a
light cigányellenességre és rendpártiságra alapozva Összefogás
Párt néven kíván jelölteket állítani mind a 176 körzetben.
20 év magyarországi pártviszonyai nem igazán szerencsésen
alakultak. Valahogy hazai talajon nem tudtak létrejönni a boldogabb
országokra jellemző klasszikus konzervatív, szociáldemokrata és
liberális polgári pártok, egyik sem sajnos. Tegyük hozzá a
méltányosság kedvéért, a konzervatívval Dávid Ibolya, a mai kornak
megfelelő szociáldemokratával pedig Gyurcsány Ferenc kísérletezett,
mindketten mérsékelt sikerrel. Utóbbi azért 2006-ban le tudta
győzni a gátlástalan hazudozó demagógot, Orbán
Viktort - akit pedig a politizáló egyházak is maximálisan
támogattak (ami egy "vidéki" társadalomban azért valljuk be,
befolyásoló tényező). Ez tehát jelentős siker volt. Kár, hogy a
sajátjai aztán hátba szúrták.
Talán a lengyelországi modell tűnik a nálunk is megvalósulónak.
Demagóg, gyakran klerikális pártok versengenek nacionalista alapon.
Uram-bátyám világ, mutyi és nagy-nagy "nemzeti érzés". A
lengyeleknél német- és oroszellenesség, nálunk meg a
trianonozás. Ami közös, a sértettség a vélt nemzeti nagyság
mások általi el nem ismerése miatt.
A liberális pártnak nem jósolok nagy sikert. Szepessyék is
nehezen fognak bázist találni a két hasonlóan demagóg alakulat, a
Fidesz és a Jobbik közti térben.
Történelmileg talán a 20-as években volt hasonló a helyzet.
Akkor jöttek létre nagy számban a mindenféle keresztény, nemzeti
demagógiára alapozó pártok. Bethlen szépen becsatornázta őket a
nagy és örökös kormánypártba. Aztán mehetett a végtelenített
keresztény-nemzeti mutyi, a nemzeti szólamok patetikus pufogtatása,
közben meg minden zseton és pozíció a haveroknak meg
a vazallusoknak. A kilátásaink jelenleg igencsak hasonlóak, csak
most nem egy Bethlenhez hasonló, nagy eszű gróf a
rendszeralkotó.
Van-e ereje az európai, demokrata politikusoknak, hogy megvessék
a lábukat az 1/3 fölött? Ez a kérdés, semmi más. Ha lesz, akkor
lesz remény, hogy utóbb még - ha észhez térnek az emberek -
lehet korrigálni. Ha nem - akkor ez a lehetőség sem lesz.
Szó sincs róla persze, hogy ne lenne 1/3 fölötti normális
választópolgár. A baj abból lehet, hogy közülük sokan nem
fognak elmenni. A másik probléma pedig az anno Tölgyessy
Péter által megalkotott magyar választási rendszer
iszonyúan torzító mivolta (a kétharmadhoz a szavazáson megjelentek
durván 40 %-a is elég lehet). Ha arányos volna a rendszer, nem
kellene aggódni. Akkor nem lehetne például a relatív többséggel 176
körzetet nyerni. Akkor ha rövid úton kiderülne, hogy a nagy
hazudozó, szemfényvesztő semmit sem tud megoldani, le is lehet
váltani. Ám ha megszerzi a kétharmadot, akkor erre nem lesz
lehetőség. Úgy alakítják a választási rendszert és az egész
közéletet, hogy látszólag ugyan többpártrendszer marad, de
gyakorlatilag a kormánypárt állandó, mint a két háború között, vagy
Kádár idején (hazánkban sajnos ezek voltak a "sikeres" korszakok).
Ergo, megvalósulhat a Fidesz-pártállam.
Tovább »
Az Árpád-ház első női szentje volt II. Endre és Gertrúd királyné
leánya, Erzsébet. Még apja - akit amúgy az egyház többször is
kiátkozott - életében avatták szentté. Anyja pedig merénylet
áldozataként vesztette életét 1213-ban a pilisi
erdőben.
A név divatos lett s utóbb hivatalosan 6 (vagy ténylegesen
7) magyar királyné is viselte. Elsőként Szajhán kun fejedelem
leánya, V. István felesége, a "Kun" Erzsébet, IV. (Kun) László
anyja. Utóbbi felesége a szicíliai-francia Anjou Izabella
hazánkban úgyszintén az Erzsébet nevet használta.
Aztán I. Károly felesége, az erélyes lengyel Erzsébet, aki
nemcsak férje, de még fia idején is az ország tényleges vezetője
volt. I. (Nagy) Lajos felesége a bosnyák Kotromanics Erzsébet, aki
1387-ben a tengerparti Novigrád várában lett gyilkosság áldozata.
Luxemburgi Zsigmond császár és király leánya, Erzsébet az első
Habsburg, Albert király felesége és V. (Utószülött) László anyja
volt.
A Habsburg III. Károly felesége, Erzsébet Krisztina s végül az
1898-ban szintén merénylet áldozatává lett utolsó Erzsébet
királyné ("Sissy"), I. Ferenc József felesége.
Tovább »
Annak idején Németh Gyula Baskíriában megtalálta a Jenő és a
Gyarmat törzsek helynévi nyomait. Kiderült, hogy ezek a törzsek a
baskírok között is léteztek.
Magna Hungaria=Baskíria. A baskírok törökök. Árpádék is azok
voltak. Tulajdonképpen Árpád népe és a baskírok ősei egy tőről
fakadtak.
Egyszerű, ám mégis összetett dolgok ezek. Felmerül ugyanis, hogy
akkor Julianus a Volga mellett mai értelemben vett nyelvünket
beszélő emberekkel találkozott, vagy török nyelvű baskírokkal? Hogy
velük egy nyelven tudjon beszélni, ahhoz élő töröknyelvűségnek
kellett volna létezni a Kárpát-medencében az 1230-as években.
Elvileg nem kizárt, hogy az Árpád népével közeli rokon besenyők még
beszélték a nyelvüket, da hát őket etnikailag nem tartották
magyarnak.
Akit alaposabban érdekel a téma, olvashatja Németh Gyula, vagy
újabban Vásáry István, Vékony Gábor műveit. Utóbbi a magyar
őstörténet 20. századi zsenije volt, csak ez még nem tudatosult
sokakban. Az élők közül Makkay János - óriási enciklopédikus tudású
ember - gondolatébresztő írásait javaslom még.
Tovább »
Van min elgondolkodnunk! A Miskolc melletti kisváros szocialista
párti polgármestere - ahogy a rádióban hallom - a halálbüntetés
visszaállítását szorgalmazó aláírásgyűjtést kezdeményezett. Európai
normák? Nuku.
Ugyanitt volt szombaton egy Jobbik által szervezett lakossági
fórum, melyet követően helyi romák egy szintén szocialista
önkormányzati képviselőnőt vontak kérdőre. Az úgymond betiltott
"Magyar Gárda", egy a cigányellenességet meglovagoló paramilitáris
szervezet tagjai is megjelentek Bábonyban - ha jól értem ottani
tagjaik védelmére. A cigányok közül néhányan önbíráskodásba fogtak
s összetörtek egy autót. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki a rend
védelmére.
Nem könnyű ilyen messziről véleményt mondani. Megzakkant
világban élünk. A demagógia meg nagy úr. Úgy látszik demagógia
verseny alakult ki. A cigányellenességet könnyű meglovagolni,
az egyik legolcsóbb s garantáltan sikeres poén. Úgy tűnik oda
jutunk, mint Kelet-Szlovákia pár éve... Helyi mini polgárháborúkra
lehet számítani. Nem tudni ki fékezi majd meg s hogyan, ha
mondjuk Miskolcon tör ki hasonló?
Az állammal meg úgy vagyunk, hogy ha van rajta sapka az a baj,
ha nincs sapkája az a baj. Az emberek (a zemberek meg pláne!)
közrendre, biztonságra vágynak. Hogy aztán a végén a szabadság
is odalesz, ezt már kevesen látják. Nehogy a vízzel együtt
kiöntsük a gyereket is! Pedig ahogy kinéz a sok bolond honfitásunk
ki fogja...
A rendpártiság a zsarnokság előkészítője lesz, ha demagógokat
követ a tömeg. Márpedig a demagógok tudják mit kell mondani: mindig
azt, amit az emberek éppen hallani szeretnének. Így tudják a
vakokat vezetni a félszeműek. Vakok között félszemű a király!
Szegény "Magyar Gárdások" meg kapnak két pofont, oszt' jónapot?
A cigányoknak meg táborok a Hortobágyon? Merthogy a demagógia
versenyben helyt kell ám állni...
Hol van az európai, polgárosult, demokratikus és humanista
beállítottságú, normális Magyarország? Lesz még? Vagy a
balkániságra, a nacionalista-klerikális félbalkáni-posztszovjet,
koronaúsztatásos demagógiára, nemzetiszínű sziruppal
leöntött diktatúrára vagyunk ítélve?
Tovább »
A régi - még angolszász - Anglia 11. századi történetének egyik
eseménye volt, hogy a csak rövid ideig uralkodott Vasbordájú
Edmund (1016) fiai elmenekültek a dán hódító, Nagy Kanut elől.
Edmund és Edward hercegek előbb Kijevbe kerültek,majd onnét
Endre és Levente hercegek társaságában 1046-ban hazánkba jöttek.
Itt később Edmund meghalt, Edward viszont 1057-ben gyermekeivel
(köztük a későbbi Skóciai Szent Margittal) hazatért
Angliába.
Magyarországi tartózkodási helyükként felmerült a mai
Mecseknádasd, ahol középkori okleveles adat 1233-ban "terra
Britanorumot", britek földjét említi. Ez azonban a téma mai
kutatója, Laszlovszky József szerint teljesen kizárt.
Sajnos részletes okfejtését eddig nem olvastam, miért is
volna kizárt, ezért fogalmam sincs, mire alapozza ezt. Hogyan lehet
valakinek a 11. századi lakóhelyét kizárni? Vagy esetleg a
brit szóhasználatot ebben a korban nem lehet az angolokra
érteni? Ha valaki olvasta Laszlovszky írását,
felvilágosíthatna bennünket... Én egyelőre nem értem.
Tovább »