_Fidesz/KDNP-MSZP mutyi?
Tegnap "botrányos" döntést hozott az ORTT. A következő 7 évre két új társaságnak ítélte oda az eddig a Danubius és a Sláger Rádiók által használt frekvenciákat.
Mindezt úgy, hogy előtte az államelnök, a miniszterelnök, a GVH (versenyhivatal) elnöke egyaránt figyelmeztetett, majd maga a grémium elnöke is kivonult az ülésről és már előre törvénytelennek nevezte a döntést. Ahogy hallom, a két vesztes rádió perre viszi majd a dolgot. Mindenesetre az új nyertesek Majthényi László ORTT-elnök szerint november közepétől birtokon belül kerülnek.
Hasonlóan a pécsi Tettye Kft.-hez? Ha jól értem ott is Fidesz-MSZP közös mutyi történt, mindkét frakció támogatta az új önkormányzati vízműcég létrehozását (igaz, ott úgy tűnik, a szocik utólag már finnyáskodnak a nem éppen európai stílusú einstandolás miatt).
A közrádió riportere megkérdezte a Fidesz és az MSZP egy-egy képviselőjét, igaz-e hogy megegyeztek a háttérben? Ilyesmiről szerintük szó sem volt. Ha egyszer ők maguk ezt mondják, ki kételkedne, nekik aztán biztosan elhihetjük...
Egyébként tavaly még a parlament arról hozott döntést, hogy pályázat nélkül újabb 5 évre meghosszabbítják a Danubius és a Sláger mandátumát. A többség biztosan megszavazta (a Fidesz-KDNP nem tudom akkor éppen hogyan voksolt). Sólyom fúrta meg s kényszerítette ki alkotmánybíróságon keresztül, hogy új kiírás legyen. Lett is. Most viszont úgy tűnik, az eredmény senkinek sem tetszik? Kivéve tán a Fideszt (másik arculata szerint: KDNP) és az MSZP-t?
Ezek szerint lassanként lesz majd fideszes zöldséges és emeszpés zöldséges? Olyanra, aki friss árut kínálna tisztán szakmai alapon, nincs igény?
Időnként elgondolkodom, a mi népünk képes-e egyáltalán még észhez térni? Vagy gyerekesen elhiszi az über-giga-hazugságot, csak kedves legyen neki?
- Címkék: ortt magyarország jelen
- ____2009-10-29 07:22:04 Dénes József (hozzászólások: 15) Hozzászólás RSS
15 hozzászólás eddig